Definíciók

Az országos jelentőségű védett természeti területeknek azok számítanak, amelyeket a természetvédelemért felelős miniszter rendeletben védetté nyilvánított.

Nemzeti park: az ország jellegzetes, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott, nagyobb kiterjedésű területe, amelynek elsődleges rendeltetése a különleges jelentőségű, természetes növény- és állattani, földtani, víztani, tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség és a természeti rendszerek zavartalan működésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és a felüdülés elősegítése (1996. évi LIII. törvény a természet védelméről).

Tájvédelmi körzet: az ország jellegzetes természeti és tájképi adottságokban gazdag összefüggő területe vagy tájrészlete, ahol az ember és a természet kölcsönhatása esztétikai, kulturális és természeti szempontból jól megkülönböztethető jelleget alakított ki, és elsődleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megőrzése.

Természetvédelmi terület: az ország jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggő területe, amelynek elsődleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggő rendszerének védelme. A természetvédelmi törvény alapján a védett láp és a szikes tó természetvédelmi területnek minősül.

Természeti emlék: valamely különlegesen jelentős egyedi természeti érték vagy képződmény és annak védelmét szolgáló terület. A természetvédelmi törvény alapján a védett forrás, a víznyelő, a kunhalom és a földvár természeti emléknek minősül. A helyi jelentőségű védett természeti területek (természetvédelmi terület, természeti emlék) a települési önkormányzat által rendeletben védetté nyilvánított területek.

Relevancia

A védett természeti területek aránya a biodiverzitás megőrzésének egyik jellemző mutatója. Az élővilág sokszínűségének fenntartása a földi élet alapvető feltétele. Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai között szerepel a biológiai sokféleség csökkenésének megakadályozása, valamint a veszélyeztetett fajok oltalma az ökoszisztémák védelmén és fenntartható használatán keresztül. Ezzel összhangban a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia is megfogalmazza az Európában egyedülálló fajgazdagság megőrzésének szükségességét, valamint a természeti értékek és területek védelmét és állapotuk javítását.

Elemzés

A hazai jogszabályok az ország területének 9,6%-át nyilvánítják védetté. Az oltalom alá helyezett területek kisebb részben (45 ezer hektár) helyi, nagyobb részben (849 ezer hektár) országos jelentőségűek. Az egyedi jogszabály által védett országos jelentőségű természeti területeket legnagyobb arányban nemzeti parkok (közel 57%), kisebb részben tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek és (2014 óta) természeti emlékek alkotják. A nemzeti parkok száma (10) és kiterjedése a legfiatalabb Őrségi Nemzeti Park 2002. évi létesítése óta lényegében változatlan. Területük 480 ezer hektár, amelynek legnagyobb része, mintegy ötöde az Alföld déli részén fekszik. A védett természeti területeken belül a tájvédelmi körzetek száma 39, arányuk majdnem 40%. Lényegesen kisebb részt képvisel a 175 természetvédelmi terület (3,8%) és a 103 természeti emlék (0,02%). Az országos jelentőségű védett természeti területek 15%-a fokozottan védett. Az utolsó nagy, tájléptékű védetté nyilvánítás 2012-ben történt a Körös-éri Tájvédelmi Körzet kijelölésével. Ma már a nagy kiterjedésű, táji léptékű térségek helyett inkább a kisebb, speciális természeti értékeket magukban foglaló, különleges kezelést igénylő területek védelem alá vonása került előtérbe. Védett természeti értékként 782 növény- és 1193 állatfajt tartottak nyilván 2024-ben. A védett állatfajok 59%-a gerinctelen, 41%-a gerinces. A védett gerinces állatfajok több mint negyede a fokozottan védett kategóriába tartozik. A veszélyeztetett fajok természetvédelmi célú megőrzésére, illetve állományainak növelésére fajmegőrzési terveket dolgoznak ki: 2024-ig 48 állat- és 23 növényfajra készült ilyen dokumentáció.