Fenntartható fejlődési célok

Fő indikátor piktogramja

A szegénység valamennyi formájának felszámolása mindenhol

Rövid táv
Hosszú táv
i
Graikon letöltés PNG képként Graikon letöltés CSV fájl ként
A szegénységi arány Magyarországon 2015 óta csökken.
A tartós szegénység aránya alacsonyabb Magyarországon, mint az Európai Unióban.

Definíciók

A szegénységi arány megadja a mediánjövedelem 60%-ánál kevesebb jövedelemmel rendelkező háztartásokban élők arányát a teljes népességre vetítve. A mediánjövedelmet úgy kapjuk meg, hogy jövedelmük alapján sorba rendezzük a személyeket, és az az összeg lesz a mediánjövedelem, amely alatt és fölött a sorba rendezés után ugyanannyi személy található. Tartós szegénységi arány: olyanok tartoznak ebbe a csoportba, akik a medián ekvivalens jövedelem 60%-ánál kevesebb jövedelemmel rendelkező háztartásokban éltek az adott és az azt megelőző három évből legalább két másik évben.

Relevancia

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia megállapítja, hogy a leszakadó társadalmi csoportok és térségek kiemelt kezelése, a szegénység visszaszorítása a kormányzat részéről nemcsak az emberi erőforrások fejlesztése, hanem a társadalmi integráció szempontjából is fontos. A stratégia a jövedelemegyenlőtlenséget a nemzet állapotáról, fejlődéséről képet adó fontos mutatóként említi. A szegénység elleni küzdelem az Európa, 2020 stratégiai dokumentumában is prioritásként szerepel. Különösen fontos a figyelem ráirányítása a veszélyeztetett társadalmi csoportok (munkanélküliek, szegények, fogyatékosok, betegek, romák stb.) jövedelmi helyzetére, hiszen náluk a többi társadalmi csoporténál jelentősebb a szegénység és annak kockázata. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia szerint a szegénység vagy az etnikai alapú társadalmi kirekesztettség az egyik legsúlyosabb akadálya a szolidáris, tudásalapú, egészséges társadalom megteremtésének. A leszakadó társadalmi csoportok és térségek kiemelt kezelése, a szegénység csökkentése a kormányzat által nemcsak az emberi erőforrások fejlesztése, hanem a társadalmi integráció szempontjából is fontos. Ezért komplex, többek között oktatási és képzési, egészségügyi, gazdaságfejlesztési, valamint lakhatási programok szükségesek. A jelenséget a jövedelmi szegénység relatív mutatója alapján vizsgáljuk, amely a legrégebbi az EU országai által használt közös mutatók közül.

Elemzés

A szegénységi arányt tekintve Magyarországon az EU-átlagnál évek óta jobb a helyzet. A mutató 2010 után növekedett, majd 2014-től évről évre csökken. A koronavírus okozta válság 2021-re minimálisan, 12,3-ről 12,7%-ra növelte a mutatót. A nemek szerinti eltérés hazánkban kismértékben nagyobb a tagállamok átlagánál, és azzal ellentétes irányú: nálunk a nők, az EU tagállamainak többségében viszont a férfiak voltak előnyösebb helyzetben 2015-ig bezárólag, 2017-ben már Magyarországon is a férfiak esetében volt kedvezőbb a mutató értéke. A tartós szegénységben élők aránya Magyarországon szintén kisebb az uniós átlagnál. A korcsoportokat tekintve a szegénységi arány 2021-ben a gyermekek és a 25–49 évesek esetében átlag alatti volt. A 65 évesek és az annál idősebbek szegénységi aránya 15,6%-ra növekedett, mivel a nyugdíjak növekedési üteme jelentősen elmaradt a többi jövedelem átlagos növekedésétől. A tartós szegénységi arány értéke 2020-ban 5,1-ről 4,3%-ra csökkent az előző évhez képest. A mutató jóval kedvezőbb, mint az Európai Unió átlaga. A tartós szegénység mind Magyarországon, mind az unióban nagyobb arányban veszélyezteti a nőket.

Nemzetközi kitekintés

Az Európai Unióban 2020-ban a lakosság 16,6%-a élt a relatív jövedelmi szegénységi küszöb alatt. A szegénységi arány meglehetősen stabil volt 2005 és 2010 között, 16,4, illetve 16,5%, 2011 óta azonban kismértékben növekedett. 2020-ban a szegénység tekintetében az Európai Unió országai közül Bulgária (23,8), Románia (23,4) és Lettország (21,6%) voltak a legkedvezőtlenebb helyzetben. A legalacsonyabb értéket Csehországban (9,5%), Szlovákiában (11,4%) és Dániában (12,1%) mérték. A Magyarországra vonatkozó 12,3% nemzetközi összevetésben átlag alatti érték.

A kiadvány adatai 2022. október 31-én rendelkezésre álló adatokat tartalmaznak, a frissebb adatokért kérjük, keressék fel a mutatóknál megjelölt STADAT-linkeket, a kézirat lezárását követő frissítések ott érhetők el.