Definíciók

Őshonos fajoknak nevezzük azokat a fajokat, amelyek hazai társulások természetes elemei. Magyarországon a legnagyobb területet elfoglaló őshonos fák: kocsányos és kocsánytalan tölgy, cser, bükk, gyertyán, hazai nyár. A legismertebb nem őshonos fák: feketefenyő, akác, nemesnyár.

Relevancia

Az elpusztult természetes erdők helyére gyakran nem őshonos fajokat, például fenyőféléket telepítettek, ami hosszú távon káros hatásokkal járt. Egyrészt éghajlati adottságaink nem megfelelőek ökológiai igényeiknek, másrészt a tűlevelű avar megváltoztatja a talaj szerkezetét. Az erdők korai pusztulása után a kopár terület a megváltozott talajviszonyok miatt alkalmatlanná válhat az eredeti természetes társulás visszaállítására. Hasonló eredménnyel járt az akác talajra gyakorolt hatása. A talaj tápanyagtartalmát teljes mértékben kiaknázza, humuszképzése viszont jelentéktelen. Mindezek következtében a hazai természetvédelem és erdőgazdálkodás egyik fő feladata a környezeti tényezőkkel összhangban lévő eredeti természetes társulások és erdők védelme, ami egyet jelent az erdei fajok populációinak védelmével is. Az erdők természetességének fokozása, természetközeli állapotának megőrzése, az őshonos fafajokkal borított erdőterületek növelése elérendő célokként a Nemzeti Erdőstratégiában (2016–2030) is megfogalmazódnak. Ennek megvalósulásához a stratégia előtérbe helyezi az erdőtelepítések során az őshonos fafajokat és a helyi génkészletű szaporítóanyaggal történő erdőfelújítást, valamint ösztönzi a természetes folyamatokat követő, folyamatos erdőborítást és elegyességet biztosító erdőművelési módszerek alkalmazását. A telepítés és a felújítás alapvető követelménye, hogy a felnövő erdő jellemzői megközelítsék a természetes fás társulásokét. A természeteshez hasonló cserjés és gyepszint kialakulásának és fennmaradásának elősegítésével a társulás állatpopulációinak megmaradása is biztosítható.

Elemzés

Hazánk faállománnyal borított erdőterülete jelentősen, a 2000. évi 1,7 millió hektárról közel 1,9 millió hektárra bővült. Az őshonos fajok 1,2 millió hektárnyi területet foglalnak el. Arányuk az ezredforduló óta 1,6 százalékponttal csökkent, miközben az őshonos faállománnyal borított terület 8,4%-kal nőtt, azaz az erdőterületek bővülése nagyobb arányban eredményezte az idegenhonos fafajok terjedését. Az őshonos fák aránya 64%, ami azt jelenti, hogy a meglévő erdők ezen területén élő növénytársulások többé-kevésbé hasonlítanak az eredeti természetes fás társulásokhoz. Az idegenhonos fajok által elfoglalt erdőterület nagysága 683 ezer hektár, a faállománnyal borított erdőterület 36%-a.

Hazánk területén az élőfakészlet 87%-át a mérsékelt övi lombos erdők zónájába tartozó fafajok alkotják. Az őshonos fafajok közül is kiemelt jelentőségűek a nemes tölgyek és a bükk. A behozott, meghonosodott fafajok és a különböző klónok elsősorban gyors növekedésük (pl. nemesnyár) vagy szárazságtűrő képességük (pl. feketefenyő) miatt terjedtek el. Bár a legnagyobb erdőterületet az akác foglalja el, élőfakészlet tekintetében a tölgy a legjelentősebb. A lombos fafajok élőfakészletén belül a tölgy fafajcsoport 27%-os aránya kiemelkedő, az akác 16, a cser 15, a bükk 12%-os arányt képvisel. A fenyvesek alkotta élőfakészlet 66%-a erdeifenyő, 34%-a feketefenyő és egyéb fenyőféle.