Definíciók

Távmunkában dolgozónak tekintjük azt a foglalkoztatottat, aki munkáját rendszeresen vagy alkalmanként a munkahelyétől eltérő helyen (2023-tól otthon), informatikai és telekommunikációs eszközök igénybevételével végzi. Az úgynevezett home office-ban dolgozók is ide tartoznak.

Relevancia

A távmunka a koronavírus-járvány hatására vált elterjedtté Magyarországon. A részmunkaidővel és az önfoglalkoztatással együtt ez is egy fajtája az atipikus foglalkoztatási formáknak. Amennyiben ezek a foglalkoztatási formák – a munkahelyteremtés és a megfelelő munkakörülmények biztosítása mellett – az adott ország gazdaságszerkezeti sajátosságaihoz megfelelően igazodnak, akkor elősegíthetik a foglalkoztatottság és a versenyképesség együttes növelését, ezért több uniós kezdeményezés támogatja ezek elterjedését. A foglalkoztatottság növelését a társadalmi-gazdasági fejlődés egyik fontos alapkövének tartják.

Elemzés

2020 előtt a foglalkoztatottak kis aránya dolgozott távmunkában, 2010-ben még mindössze 2,7%-uk. A járvány hatására megváltozott helyzetben, a munkaerőpiaci zavarok kezelésére 2020 tavaszán a munkáltatók jelentős része lehetővé tette az otthoni munkavégzést a munkavállalók számára azon munkakörök esetén, ahol a feladatellátás ebben a formában is biztosítható volt. Az otthonról dolgozók többsége internetkapcsolaton alapuló távmunka keretében végezte munkáját. A járvány hullámzásával párhuzamosan a távmunkában dolgozók aránya folyamatosan változott, de 2020 egészére (8,4%) nézve is háromszorosa volt a megelőző tíz év átlagának (2,8%). Az egyes régiók ágazati struktúrában is megmutatkozó különbségei miatt a növekedés más-más mértékben érintette az ország különböző részeit: míg Budapesten 21% volt az így dolgozók aránya, a legkevésbé érintett Közép-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön mindössze 4,1%. Továbbra is Budapesten dolgoznak a legtöbben (20,3%) távmunkában, míg a legkevesebben az Észak-Alföldön, mindössze a foglalkoztatottak 2,7%-a.

2022-ben a koronavírus-járvány lecsengésével és a munkavállalók egy részének munkahelyekre történő visszatérésével a 2020-as értékhez képest is mérséklődött a távmunkában dolgozók aránya, a foglalkoztatottak mindösszesen 7,3%-át jellemezte 2023-ban. A férfiak 7,6%-a, a nők 7,0%-a dolgozott távmunkában, folytatva a pandémia előtti időszak tendenciáját, ahol a férfiak nagyobb arányt képviselnek ebben az atipikus foglalkoztatási formában.

Jellemzően a szolgáltató szektorban van lehetőség az ilyen formában történő munkavégzésre, ezen belül is 2023-ban az információ és kommunikáció, a tudományos és műszaki tevékenység és a pénzügyi szolgáltatás területén dolgoztak legnagyobb arányban távmunkában. Azon munkáltatók egy részénél, ahol ez a munkavégzési forma hatékonynak mutatkozott, a korábbinál nagyobb arányú igénybevétele tartósnak bizonyult, de általánosságban elmondható, hogy 2023-ban sem ment vissza a járvány előtti szintre.

Nemzetközi kitekintés

Az Európai Unió nem közöl adatot kifejezetten a távmunkában történő munkavégzésre, hanem együttesen publikál minden otthoni munkavégzési formáról, beleértve azokat is, akiknek a munkája nem feltételez számítógép-használatot, pl. varrási tevékenységet végzők. A rendszeresen vagy alkalmanként otthonról dolgozók aránya 2019-hez, az utolsó járvány előtti évhez képest jelentősen nőtt az unió egészére nézve is, 15-ről 21%-ra 2020-ban, majd 2021-ben 24%-ra ugrott. Ahogy Magyarországon, úgy itt is visszaesés történt, 2022-ben 23%, 2023-ban 22% volt a mutató értéke. 2023-ban Hollandiában a munkavállalók több mint fele végezte otthonról (is) a munkáját (52%), őket követte Svédország 46%kal. A legkisebb arányban továbbra is Bulgáriában és Romániában nyilatkoztak úgy a munkavállalók, hogy otthoni munkavégzést is folytattak, mindössze a foglalkoztatottak 2,9, ill. 3,3%-a, amely jelentős mértékű csökkenés az előző évi adatokhoz képest (4,5, ill. 4,3%). Magyarországon a ráta értéke egyik évben sem haladta meg az uniós átlagot, 2019-ben még 4,6% volt, majd a járvány hatására 2020-ban 11, 2021-ben 14%-ra nőtt, ám 2023-ra 8,8%-ra mérséklődött.