Definíciók

A karbonlábnyom az Eurostat definíciója szerint a termékek végső felhasználása által keletkezett szén-dioxid. Áttételesen megmutatja, hogy mennyire bánunk takarékosan és fenntartható módon különböző erőforrásainkkal. (Lábnyom bármely más szennyező anyagra is számítható.) A szén-dioxid a legjelentősebb ÜHG, ezért is érdemes kiszámítani a karbonlábnyomát. A termékek végső felhasználása magában foglalja a magánháztartási és kormányzati fogyasztást, valamint a bruttó állóeszköz-felhalmozás céljából történő termékfelhasználást, vagyis az épületekbe, a gyárakba, az üzemekbe, a motorgépjárművekbe és az infrastruktúrába történő befektetéseket. A karbonlábnyom becslése tartalmaz minden, a végtermék előállítása érdekében felmerült szén-dioxid-kibocsátást, beleértve a köztes ráfordítások, valamint a külföldi munkálatok kibocsátásait is. A hazai karbonlábnyom tehát megmutatja, hogy mennyi szén-dioxidot bocsátottak ki a teljes termelési láncon keresztül a hazai termékkeresletnek tulajdoníthatóan, függetlenül attól, hogy a szén-dioxid-kibocsátás melyik országban, illetve nemzetgazdasági ágazatban merült fel ténylegesen. A számítási modell feltételezi, hogy az importált termékeket is a hazaihoz hasonló technológiával állították elő. Ez azért fontos, mert nemzetközi energiastatisztikai tapasztalat szerint a világ kevésbé fejlett részein működő gazdaságok általában karbonintenzívebb gyártási technológiákat alkalmaznak, mint az Európai Unió országaiban.

Relevancia

A levegőbe történő kibocsátások pontos ismerete fontos a gazdaság és a környezet közötti kölcsönhatás nyomon követése szempontjából, különösen a globális éghajlatváltozással való összefüggésben. A levegőkibocsátási számlák relevanciáját növeli a nemzeti számlákkal konzisztens fogalmi keret alkalmazása, amely lehetővé teszi többek között a termelés, a hozzáadott érték, a GDP és a foglalkoztatás becsléseivel való összehasonlítást is. A legnagyobb volumenben kibocsátott üvegházhatású gáz a szén-dioxid. Magyarországon a kibocsátott ÜHG mintegy háromnegyedéért felelős a szén-dioxid, ezért különösen fontos kibocsátásának monitorozása.

Elemzés

A szén-dioxid-kibocsátás termelési megközelítése mutatja, hogy mekkora emisszió tulajdonítható a magyar gazdaság működésének. 2020-ban ez az érték 5,16 tonna/fő szén-dioxidnak felelt meg, amelyből 1,51 tonna/fő a magánháztartások tevékenységéhez, 3,65 tonna/fő kibocsátás pedig a hazai termelési aktivitáshoz kapcsolódott. Ezen belül az exportált termékek és szolgáltatások értéke meghaladta a hazai végső felhasználáshoz kapcsolódó termékek és szolgáltatások értékét.

Magyarországon az egy főre vetített karbonlábnyom 5,79 tonna szén-dioxid volt 2020-ban. Ez az érték a magánháztartások általi szén-dioxid-kibocsátásból – amelynek forrása döntően a tüzelőanyagok elégetése a hűtéssel, fűtéssel és a gépjárművel való közlekedéssel – és a Magyarországon fogyasztott vagy beruházott végtermékek termelési láncán keresztül közvetetten kibocsátott szén-dioxidból tevődött össze. Ez utóbbiból 1,69 tonna/fő a hazai termelési aktivitásnak volt tulajdonítható. További 2,59 tonna/fő a Magyarországon kívüli termelési aktivitásokból származott, amely által az országba importált közbenső és végtermékeket állítottak elő.

Vagyis azáltal, hogy a hazai gazdaság 2020-ban különböző termékeket és szolgáltatásokat importált, Magyarország ennyivel kevesebb szén-dioxidot bocsátott ki. A két megközelítés közötti különbség a realizált kibocsátás nettó exportértéke.

2015 és 2016 között a termelési megközelítéssel számolt, egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás azért nőtt, mert a hazai előállítású termékek végső fogyasztási kiadásainak növekedését nem tudta ellensúlyozni a hazai bruttó állóeszközök értékcsökkenése, valamint a bruttó értékének és a termékek és szolgáltatások exportjának csökkenése.

Ugyanebben az időszakban a fogyasztási megközelítéssel számolt, egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás azért csökkent, mert a hazai előállítású termékek végső fogyasztási kiadásainak növekedését meghaladta a hazai és a külföldi állóeszközök értékcsökkenése, továbbá bruttó értékének és a külföldről származó termékek végső fogyasztási kiadásainak mérséklődése. 2020-ban nagyrészt a koronavírus-járvány hatása miatt csökkent a karbonlábnyom.

A végső felhasználást tekintve 2020-ban az építőiparnak volt a legnagyobb a karbonlábnyoma, ezt követte az energiaipar és az élelmiszeripar. 2010 és 2020 között az energiaipar karbonlábnyoma az időszak végére jelentősen csökkent, mert a végső fogyasztási kiadások csökkentek. Az építőiparé 2010-től 2012-ig mérséklődött, majd egy átmeneti 2016-os csökkenés kivételével újra nőtt, mert a bruttó állóeszköz-felhalmozás növekedésével párhuzamosan az út- és autópályaépítések, valamint az épületépítések volumene is jelentősen növekedett. Az élelmiszeripar karbonlábnyoma lényegében stagnált.