Fenntartható fejlődési célok

Fő indikátor piktogramja

A szárazföldi ökoszisztémák védelme, helyreállítása és fenntartható használatának támogatása, a fenntartható erdőgazdálkodás, a sivatagosodás leküzdése, a talajdegradáció megállítása és visszafordítása, valamint a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása

Rövid táv
Hosszú táv
i
Graikon letöltés PNG képként Graikon letöltés CSV fájl ként
A magyar ÜHG-kibocsátás 1990-hez viszonyítva alacsonyabb, mint az EU27-országoké.
A közlekedés ÜHG-kibocsátása a rendszerváltás óta jelentősen emelkedett.
Magyarországon a közlekedés ÜHG-kibocsátás növekedésének dinamikája meghaladja az uniós szintet.

Definíciók

Az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának indikátora hét üvegházhatású gáz (CO2 – szén-dioxid, CH4 – metán, N2O – dinitrogén-oxid, HFC – fluorozott szénhidrogén, PFC – perfluor-karbon, SF6 – kén-hexafluorid, NF3 – nitrogén-trifluorid) kibocsátását mutatja, CO2-egyenértékre átszámolva. A különböző légszennyező anyagoknak eltérő a környezetre és a klímára gyakorolt hatásuk. Azért, hogy ezeket össze tudjuk hasonlítani, egyenértékben (ekvivalensben) fejezzük ki a kibocsátásukat. Az indikátor nem tartalmazza a földhasználat, a földhasználat-változás és az erdészeti szektor (LULUCF) kibocsátását és megkötését, illetve a tengeri közlekedés kibocsátását és a biomasszából származó szén-dioxidot, a nemzetközi légi fuvarozás kibocsátását azonban igen. Az egy főre jutó üvegházhatásúgáz-kibocsátás indikátora nem tartalmazza a LULUCF-kibocsátást és -megkötést, illetve a nemzetközi tengeri közlekedés kibocsátását és a biomasszából származó szén-dioxidot, de tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozást és közvetett szén-dioxid kibocsátását. Az üvegházhatású gázok kibocsátása szektorok szerinti indikátor nem tartalmazza a LULUCF-kibocsátást és -megkötést, valamint a biomasszából származó szén-dioxidot, a nemzetközi légi fuvarozás kibocsátását azonban igen. A közlekedés a közúti közlekedést, a vasúti közlekedést, a belvízi hajózást és a légi közlekedést tartalmazza.

Relevancia

A klímaváltozással kapcsolatban az egyik legfontosabb cselekvési terület az üvegházhatású gázok (röviden: ÜHG) kibocsátásának szabályozása. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia szerint a környezeti eltartóképességet a gazdálkodás korlátjaként kell érvényesíteni. Az embert érő környezeti terhelések csökkentésére, a nem megújuló erőforrásokkal való takarékosabb bánásmódra van szükség. E célok csak a teljes társadalmat átfogó összefogással, az oktatás, a vállalkozások és a családok környezetbarát magatartásának elterjesztésével valósulhatnak meg. A környezeti terhelések csökkentésével párhuzamosan fel kell készülni az éghajlatváltozás káros hatásainak kivédésére is. Az ENSZ Fenntartható fejlődési céljai (SDG) közül a 13. számú a sürgős lépések megtétele a klímaváltozás és hatásainak leküzdésére, amelynek megvalósításánál alapvető fontosságú az üvegházhatású gázok kibocsátásának számszerűsítése. Az európai klímarendelet keretet határoz meg az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépésekhez, és növeli az EU 2030-ra vonatkozó ambícióit azzal az új céllal, hogy a nettó ÜHG kibocsátását (az elnyelések levonása utáni kibocsátást) legalább 55%-kal csökkentse 1990-hez képest, és 2050-re elérje a karbonsemlegességet. Az üvegházhatásúgáz-kibocsátáson belül egyre növekvő hányadot tesz ki a közlekedés az unióban és hazánkban egyaránt. Magyarországon a közlekedés és a hulladékkezelés kibocsátása 1985-höz képest nőtt, a többi vizsgált szektoré csökkent.

Elemzés

Magyarországon 1985-ről 2021-re az összes ÜHG-kibocsátás 112 millió tonna CO2-ekvivalensről 65 millió tonnára csökkent. A vizsgált szektorok közül a közlekedés és a hulladékkezelés kivételével mindegyikben mérséklődött a kibocsátás.

Hazánkban 1985-ről 2021-re a különböző szektorok által kibocsátott összes ÜHG-mennyiség 112 millió tonna CO2-egyenértékről 65 millió tonnára csökkent. Az ENSZ részére évente benyújtandó National Inventory Report című jelentés ezen időszakra vonatkozó kötetének megállapításai szerint Magyarországon a rendszerváltást követő két évben szinte valamennyi gazdasági területen csökkent a bruttó hozzáadott érték, beleértve a jelentős üvegházhatású-kibocsátással járó energiaipart, ipart és mezőgazdaságot. Mindennek következtében 1992-re jelentősen visszaesett Magyarországon az ÜHG-kibocsátás, 2005-ig pedig lényegében stagnált. Az energiafelhasználásban a legjelentősebb csökkenés különösen az energiaintenzív ipari szektorokban (pl. bányászat, fémalapanyag gyártása, gépipar) volt jellemző. A mezőgazdasági volumen szintén jelentős mértékben csökkent. Alapvetően pozitív fejlemény, hogy az ÜHG-kibocsátás 2005-ig nem változott számottevően, 2005 és 2009 között ismét jelentősen kisebb lett, ami az enyhébb teleknek, a magasabb energiaáraknak, a vegyiparban tapasztalható modernizációnak, majd a gazdasági válságnak tulajdonítható. Bár 2010 és 2013 között bővült a gazdaság, a kibocsátás 2011 és 2013 között tovább csökkent. Ennek okai 2011-ben döntően a kisebb villamosenergia-termelés és a közlekedési kibocsátás, a csökkenő ásványvagyon-kitermelés és a háztartási szektor földgázfelhasználásának jelentős visszaesése voltak. 2012-ben folytatódott a csökkenés, jelentős részben a villamosenergia-termelés mérséklődése és az egyéb szektorok földgázfelhasználásának visszaesése miatt. 2013-ban a kibocsátás további csökkenését döntően a fosszilis tüzelőanyagokból származó, jelentősen kisebb villamosenergia-termelés okozta. A mérséklődés 2014-ben megállt. Ebben az évben a közlekedési kibocsátások az előző évhez képest jelentősen, 11%-kal nőttek, azonban ezt a fosszilis tüzelőanyag alapú villamosenergia-termelés visszaesése és a háztartási szektor csökkenő energiafogyasztása ellensúlyozta, ami összességében az üvegházhatásúgáz-kibocsátások kismértékű emelkedését eredményezte. 2015-ben az emelkedés már meghaladta az 5%-ot, 2016-ban mintegy 1%-kal emelkedett, jelentős részben a személygépjárművek és a háztartási energiafelhasználás növekvő kibocsátása következtében. 2017-ben mintegy 4%-kal tovább növekedett, majd 2017 és 2019 között az ÜHG-kibocsátás lényegében azonos szinten mozgott, ami mögött a közlekedési kibocsátás növekedésével párhuzamosan a hazai energiafelhasználás és az erőművi kibocsátás csökkenése áll. 2020-ban a kibocsátás mintegy 3%-kal mérséklődött, jelentős részben azért, mert a közlekedési kibocsátás számottevően csökkent a koronavírus-járvány miatt. 2021-ben a kibocsátás megközelítőleg 2%-kal nőtt, amit döntően a közlekedés és az épületek növekvő energiafogyasztása okozott. Az egy főre jutó magyarországi ÜHG-kibocsátás 1990 és 2021 között folyamatosan az EU27_2020 átlagértéke alatt volt, 2020-ban az előzetes becslés szerint annak 85%-át érte el. 1985 és 2021 között a vizsgált szektorok közül a közlekedés és a hulladékkezelés kivételével minden szektorban mérséklődött a kibocsátás. Az előbbi esetében 65%-os volt a növekedés Magyarországon. Az 1990-es értékhez képest alacsony szinten stagnált a közlekedés üvegházhatásúgáz-kibocsátása 1991 és 1996 között, a legmérsékeltebb 1993-ban volt, majd dinamikusan növekedett, elsősorban a bővülő gépjárműpark és ezzel párhuzamosan a bővülő áruszállítási teljesítmények miatt. A kibocsátás 2007-re 1993-hoz képest 76%-kal emelkedett, 2009-től 2013-ig viszont számottevően mérséklődött, mivel elsősorban a gazdasági válság elhúzódó hatása, valamint a magasabb adótartalom okozta áremelkedések miatt csökkent a motorbenzin- és a gázolajfogyasztás. 2013 és 2019 között a kibocsátás növekedését jelentős részben az áruszállítás teljesítményének és a személygépjármű-állománynak a növekedése okozta. 2019-ről 2020-ra a közlekedési kibocsátás 17%-kal csökkent elsősorban a járvány miatt megváltozott közlekedési szokások következtében. 2021-ben e mutató értéke 11%-kal nőtt az előző évihez képest. A közlekedés 1990-ben csupán 10%-át adta a teljes kibocsátásnak, 2021-ben már 22%-át. Ugyanebben az időszakban az unióban is jelentősen emelkedett a szektor részesedése az ÜHG-kibocsátásból, 15-ről 24%-ra.

Nemzetközi kitekintés

A magyar ÜHG-kibocsátás 1992-től lényegében együtt mozgott az EU27_2020 trendjével. Magyarországon az emisszió az 1990-es szinthez képest 2021-re 32%-kal csökkent, ami kedvezőbb, mint az EU27_2020 átlaga (–28%). A magyar értéknél a V4-országok közül Lengyelország kevésbé (–15%), Csehország (–41%) és Szlovákia (–44%) jobban tudta csökkenteni kibocsátásait. A szomszédos országok közül Ausztria értéke a legkedvezőtlenebb (–1,5%), Romániáé a legkedvezőbb (–55%). Horvátország (-23%) és Szlovénia (-14%) mutatója kedvezőtlenebb, mint az EU27_2020 átlagértéke. A V4-országok közül Lengyelországban több mint háromszorosára nőtt a közlekedési eredetű ÜHG-kibocsátás 1990 óta, amely az EU27_2020-ban a legrosszabb mutató. Csehországban ez az érték 62, Magyarországon 53, Szlovákiában 47%-os növekedést mutat. A szomszédos országok közül Szlovéniában 88%-kal nőtt, Ausztriában 56, Romániában 50, Horvátországban 49%-kal emelkedett az indikátor értéke. Összességében megállapítható, hogy a vizsgált országok mutatói lényegesen meghaladták az EU27_2020 országainak átlagos növekedési ütemét (+18%).

A kiadvány adatai 2022. október 31-én rendelkezésre álló adatokat tartalmaznak, a frissebb adatokért kérjük, keressék fel a mutatóknál megjelölt STADAT-linkeket, a kézirat lezárását követő frissítések ott érhetők el.