Tartalom és bevezető
Emberi erőforrások
Társadalmi erőforrások
Természeti erőforrások
Gazdasági erőforrások
Háttér
A jelenkorban oly aktuálisan égető problémát, mint a gazdasági termelés és a környezet állapota között fellépő konfliktusokat az 1950-es évektől megjelenő környezetvédelmi mozgalmak már felismerték. A Néma tavasz (1962), a Közlegelők tragédiája (1968) vagy A növekedés határai (1972) című nagy hatású művek megjelenését követően a fenntartható fejlődés ma elfogadott értelmezése évtizedekkel később a Közös jövőnk című jelentésben (1987) körvonalazódott. 1992-ben Rio de Janeiróban rendezték meg az ENSZ Környezet és fejlődés elnevezésű konferenciáját, amely megadta azt a lendületet, aminek köszönhetően mára a fenntartható fejlődés fogalma beépült a nemzeti és a globális szakpolitikák közé. Az ENSZ mellett az egyes országok és országcsoportok (pl. az Európai Unió) is stratégiákat, illetve a fenntartható fejlődés céljai megvalósulásának mérésére indikátorokat, indikátorkészleteket dolgoztak ki. Három évtized elteltével megállapítható, hogy a kedvező és a kedvezőtlen folyamatok egymással párhuzamosan vannak jelen: egyes pozitív környezetvédelmi intézkedések sikere (pl. ózonkárosító vegyületek kibocsátásának csökkentése) mellett fokozódó nyomás is terheli erőforrásainkat (pl. a növekvő népesség emelkedő fogyasztása).
Az újabb riói konferenciát (Rio+20, 2012-ben) már eleve mérsékelt várakozás előzte meg. E csúcstalálkozó fő témája a zöldgazdaság, valamint az intézményrendszer fejlesztése volt, a Jövő, amit akarunk című záródokumentum azonban nem hozott komoly előrelépést a fenntarthatóság ügyének hatékonyabb képviseletében. Kritikusai az erős politikai akarat, az ambiciózus célok és az azokért vállalt jogi elkötelezettség hiányát fogalmazták meg. A második riói konferencia egyik legnagyobb eredménye a globális fenntartható fejlődési célok meghatározásáról szóló egyezmény volt, ugyanis a 2000-ben meghatározott Millenniumi Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals) teljesítési határidejének lejártával a 2015 utáni időszakra új agenda vált szükségessé. A többéves előkészítési folyamat eredményeképpen 2015. szeptember 25-én a világ vezetői az ENSZ 70. közgyűlésén Agenda 2030 néven elfogadták az új fenntartható fejlődési keretrendszert (The 2030 Agenda for Sustainable Development). A globális program magját a fenntartható fejlődési célok (Sustainable Development Goals, SDG) alkotják, 17 célt és 169 alcélt (eszközcélt) határoztak meg a hatékonyabb gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődési és fejlesztési együttműködés érdekében. A nyomon követést és felülvizsgálatokat a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapó globális indikátor keretrendszer segíti, ami jelenleg 232 globális mutatót határoz meg. Az Agenda 2030 azonban teret enged a regionális, illetve a nemzeti szintű adaptációnak is, így a globális lista mellett az országcsoportok és nemzetállamok saját indikátorkészleteinek kialakítása folyik. Magyarország a keretrendszer formálásában a kezdetektől aktívan részt vesz, a hazai megvalósításhoz szükséges első lépések is megtörténtek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vállalta a globális indikátorlistához szükséges hazai adatok összeállításának koordinálását, jelenleg is folyik az adatok összeállítása, további adatigények feltérképezése, a hiányok, illetve lehetséges adatforrások beazonosítása.
A magyar stratégia
A 2007-ben létrehozott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) kidolgozta az új magyar Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát, amelyet az Országgyűlés 2013. március 25-én fogadott el. A keretstratégia célja, hogy az egész nemzetet összefogó, hosszú távú irányt adjon az egyéni és közösségi cselekvések számára. Összehasonlítva az Európai Unió stratégiájával vagy az SDG-kel, a magyar keretstratégia jóval szűkebben kezeli a fenntarthatóság fogalmát. Értelmezésében a fenntartható fejlődési politika elsősorban egy hosszú távú erőforrás-gazdálkodási tevékenység. A keretstratégia négy erőforrást különböztet meg: emberi, társadalmi, természeti és gazdasági erőforrásokat.
A stratégia megvalósulásának követését, a folyamatok monitorozását támogatja a kétévente megjelenő előrehaladási jelentés és a benne közölt indikátorok rendszere. A hazai keretstratégia elfogadása (NFFT első jelentése 2015. december 3.) időben megelőzte az SDG-k elfogadását, ezért előbbi értelmezési rendszere, megfogalmazott céljai utóbbiakra nem lehettek tekintettel. Ennek ellenére a két program számos helyen illeszkedik egymáshoz, a kapcsolat megteremtése a következő évek feladata, azonban, ahogy azt az NFFT megállapítja, „az SDG-k adaptálása nem automatikus folyamat, hanem szükség van a nemzeti végrehajtás értelmező, a nemzeti fenntarthatósági értelmezési keretekkel összhangot kereső módjának megtalálására”. A keretstratégia második (2015-2016-ra vonatkozó) előrehaladási jelentésében már megtalálható az ENSZ által kitűzött 17 globális cél értékelése Magyarország viszonylatában.
A jelenlegi kiadványról
A Központi Statisztikai Hivatal 2007 óta kétévente adja közre a fenntartható fejlődés indikátorait. Az első három kötet az Eurostat indikátorrendszerét vette át, akkoriban annak hazai adaptációja és a hazai sajátosságokkal való kiegészítése volt a cél. A 2013-ban és 2015-ben kiadott kötetben az indikátorok három fő dimenzió (környezet, társadalom, gazdaság) mentén, tematikus bontásban jelentek meg, e változtatás első lépésnek tekinthető az erőforrás szemlélet erősítése felé. Az indikátorok a 4 erőforrás (ember, társadalom, környezet, gazdaság) szerint rendeződnek a 2017-es kiadvány óta, amelyek között egyaránt helyet kaptak értékelt, valamint nem értékelt, úgynevezett háttérmutatók (kontextus indikátorok) is.
A mostani kiadványban megújult indikátorlistával igyekszünk az olvasót naprakészen tájékoztatni a fenntarthatóságot környezeti, társadalmi, gazdasági és emberi vonatkozásban bemutató adatsorokkal és azok elemzésével. 132 jelzőszámot közlünk, ebből 33 az emberi, 24 a társadalmi, 52 a környezeti, 23 pedig a gazdasági erőforrások állapotát mutatja be. Ezek közül azok tekinthető valódi indikátornak, amelyek időbeli összehasonlításra alkalmasak, képesek a jelenségek pozitív és negatív változásainak bemutatására. A többi háttérmutató (kontextusindikátor), amelyek egy része szerkezeti információt nyújt (pl. halálozások kiemelt halálokok szerint), más része olyan közelítő mutató, amelynek – bár a fenntartható fejlődéssel kapcsolatba hozható – pontos szerepe és megítélése nem tisztázott (pl. atipikus foglalkoztatás), egyes esetekben pedig az idősor értékelése nem lehetséges (pl. az aszállyal érintett területek, digitális ismeretek). Bemutatásukkal az adott téma mélyebb megértésének lehetőségét kívántuk biztosítani.
Az indikátorok általánosságban a 2000. évet követő időszakra vonatkoznak, de ettől eltérő időintervallumot felölelő mutatók is szerepelnek. A keresést a lenyíló menüben található tartalomjegyzék segíti. Az Európai Unió Európa 2020 stratégiája egyes mutatók esetén konkrét célértékeket tűzött ki, és az uniós célok mellett az egyes tagállamok számára országspecifikus ajánlásokat is megfogalmaz. Ezen értékek az ábrákon és a relevanciában is helyet kaptak. A hazai adatok forrása alapvetően a Központi Statisztikai Hivatal, az uniós adatoké az Eurostat. Csak az ettől eltérő forrásokat jelöltük az ábrákon. Kiadványunkban a mutatókhoz tartozó szöveg egységes, tagolt szerkezetben jelenik meg. A közérthetőséget minden esetben a fejezetek elején található definíciók segítik. A relevancia az indikátor fenntarthatósággal való kapcsolatát mutatja be, és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia (NFFK) kapcsolódó megállapításai is ebben a pontban kaptak helyet. Az elemzés a hazai trend (minden esetben az első ábra adatának) bemutatásával kezdődik, majd az indikátor egyes további dimenzióit, illetve a témához kapcsolódó további mutatóit tárja fel. A nemzetközi kitekintés az uniós folyamatokról nyújt információt. Az EU összehasonlítási adatok a tagországok és köztük hazánk helyzetét szemléltetik. Az ábrák mellett kiemelt szöveg a leglényegesebb üzenetet összegzi. A felhasználók további információt kaphatnak a KSH Stadat-táblái (www.ksh.hu/stadat) között, ezek a kiadvány elektronikus változatából közvetlenül elérhetők.
A mutatók értékelése
A fenntartható fejlődés mérését szolgáló indikátorok végső célja a folyamatok értékelése. A tendenciák ismerete lehetővé teszi a döntéshozók számára a stratégiaalkotást, előmozdíthatja a beavatkozást, és visszacsatolásként szolgálhat a már elvégzett feladatokról. Az értékelést megnehezíti, hogy a mutatók többsége a fenntarthatóság csak egy-egy dimenzióját fedi le, így ami a gazdaság szempontjából kedvező változást jelent, az a környezet számára káros lehet, és fordítva. Például a növényvédő szerek értékesítésének növelése a környezeti szempontokkal ellentétes, a mezőgazdaság teljesítményének növekedése azonban e nélkül nehezen valósítható meg. A gazdaság és a társadalom éppen az agrárgazdaság bővülésében érdekelt, növekvő teljesítmény mellett nőhet többek között a foglalkoztatottság, az élelmiszer-ellátás biztonsága, a vidék népességmegtartó ereje, bővülhetnek a kereskedelmi lehetőségek. A csökkenő szén-dioxid-kibocsátás mögött sok esetben nehézipari termelőüzemek bezárása áll. A csökkenő talajterhelés, illetve légszennyezés mellett azonban ezek a folyamatok adott esetben növekvő munkanélküliséggel, elszegényedéssel, tartós társadalmi problémákkal járhatnak együtt. Az értékelés csak az egyes fejezetek első ábráján szereplő mutatókat érinti. Alapesetben kettő, egy rövid (5 év) és egy hosszú (15 év) távú értékelést végeztünk a rendelkezésre álló évek adatai alapján.
Az indikátorok három típusa különböztethető meg, ami az értékelés módszertanát is befolyásolta:
1. típus: az indikátorhoz meghatározott célérték tartozik, amit adott évre teljesíteni kell.
2. típus: az indikátorhoz meghatározott célérték tartozik, nincs céldátum meghatározva.
3. típus: az indikátorhoz nem tartozik célérték, de a változás kívánatos iránya meghatározható.
Az indikátorok típusokba sorolása:
1. típus
Ebben az esetben a mutató értéke egy meghatározott évben el kell érjen egy adott szintet. Ilyen indikátor például a kutatás-fejlesztési ráfordítások a GDP százalékában. Magyarország vállalása, hogy 2020-ra a GDP-arányos ráfordítások aránya eléri az 1,8%-ot. Az értékelés a megfigyelt pálya és a kívánt növekedési/ csökkenési pálya összehasonlításán alapul, amit a következő egyenlet ír le:
| Megfigyelt és kívánt pálya hányadosa = | utolsó rendelkezésre álló érték – bázisérték |
| utolsó rendelkezésre álló év – bázisév | |
| célérték – bázisérték | |
| célév – bázisév |
Két határérték van (0,9 és 0), ezért három értékelési kategória jön létre:
Pozitív az értékelés, ha az arány 0,9 vagy annál magasabb, ami azt jelenti, hogy az indikátor a kívánt irányba változik és az utolsó elérhető érték a kívánt pálya értékét az adott évben legalább 90%-ban megközelíti. Semleges az értékelés, ha az arány 0 és 0,9 közé esik. Az indikátor a kívánt irányba változik és az utolsó elérhető érték a kívánt pálya értékét 90%-nál kisebb arányban közelíti meg. Negatív az értékelés, ha az arány 0-nál kisebb, vagyis az indikátor pályája a kívánt iránnyal ellentétes.2. típus
Ezekhez az indikátorokhoz elfogadott célérték tartozik, de nincs meghatározva, hogy azt melyik évben kell elérni. Ilyen mutató például a teljes termékenységi arányszám. Az értékelés az utolsó elérhető érték és a célérték egyszerű összehasonlítása alapján végezhető el, két lehetséges kategóriával:
Pozitív az értékelés, ha a kívánt pálya növekvő, és az utolsó elérhető érték magasabb, mint a célérték, illetve ha a kívánt pálya csökkenő és az utolsó elérhető érték alacsonyabb, mint a célérték. Negatív az értékelés, ha a kívánt pálya csökkenő, és az utolsó elérhető érték magasabb, mint a célérték, illetve ha a kívánt pálya növekvő és az utolsó elérhető érték alacsonyabb, mint a célérték.3. típus
A KSH indikátorkészletének többsége ebbe a típusba tartozik. Ebben az esetben az indikátor által leírt pályát a kívánt pályához hasonlítjuk. Azoknál a mutatóknál alkalmaztuk, amelyeknél nincs elfogadott célérték, de a kedvezőnek ítélt irány meghatározható. Csak a bázisév és az utolsó rendelkezésre álló év értékét vettük figyelembe, az alkalmazott módszer így a köztes években leírt pályát figyelmen kívül hagyja. A megfigyelt pálya kiszámításához a százalékos változást használtuk, képlete:
| Százalékos változás = |
|
* 100 |