Fenntartható fejlődési célok

Fő indikátor piktogramja

Az országokon belüli és az országok közötti egyenlőtlenségek csökkentése

Rövid táv
Hosszú táv
i
Graikon letöltés PNG képként Graikon letöltés CSV fájl ként
A korai iskolaelhagyók aránya 2010-ig csökkent, az utóbbi évtizedben azonban növekedés tapasztalható.
Míg az Európai Unióban a mutató értéke mindkét nem esetében folyamatosan javul, addig hazánkban 2010 óta növekedés volt megfigyelhető.

Definíciók

Korai iskolaelhagyóknak (leszakadóknak) azok a legfeljebb alapfokú iskolai végzettségű 18–24 évesek minősülnek, akik a kikérdezést megelőző négy hét folyamán semmiféle (sem iskolarendszerű, sem iskolarendszeren kívüli) oktatásban, képzésben nem vettek részt. A mutató a korai iskolaelhagyóknak a megfelelő korcsoportba tartozó (18–24 éves) népességen belüli arányát jelzi.

Relevancia

Az oktatásból idő előtt kikerülő személyek képezhetősége, foglalkoztathatósága komoly problémát jelent. Az alacsony iskolai végzettség rontja a munkaerőpiaci esélyeket, megnehezíti a megfelelő jövedelmet biztosító munkához való jutást, ezáltal szegénységi kockázatot jelent. Emiatt a mutató a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia (2013.) kiemelt indikátora is. Az Európai Unió Európa, 2030 nevű stratégiájának legfontosabb célkitűzései között nevezte meg a korai iskolaelhagyók arányának 9% alá csökkentését.

Elemzés

A hazai adatok tekintetében 2000 és 2022között 1,5százalékponttal csökkent a 18–24 éves, alapfokú végzettségű, tanulmányokat nem folytató fiatalok, az úgynevezett korai iskolaelhagyók aránya. 2010-ig arányuk kisebb ingadozásokkal mérséklődött: 2000 és 2010 között 13,9-ről 10,8%-ra javult a mutató értéke. Ezt követően – az uniós folyamatokkal ellentétesen – a tendencia megfordult, a korai iskolaelhagyók aránya 2017-re 12,5%-ra nőtt, ekkor érte el a csúcsát. 2022-ben a mutató értéke 12,4% volt, ami továbbra is elmarad az unió által 2030-ra kitűzött, 9%-os célértéktől. Azoknak a fiataloknak, akik az iskolarendszerű oktatásból idő előtt lépnek ki, és a felnőttoktatásban sem szereznek magasabb végzettséget, szakképzettséget, a munkaerőpiacon csak az alacsony jövedelmet biztosító pozíciók betöltésére van esélyük. A kedvezőtlen folyamatok összefüggésbe hozhatók azzal, hogy 2012-ben a tanköteles kor 18-ról 16 évre csökkent. A foglalkoztatásba való integráció megkönnyítése a közfoglalkoztatási programok révén szintén erősítette a fiatalok végzettség nélküli kiáramlását az oktatásból.

2010 és 2022között mindkét nem esetében némileg emelkedett a leszakadók aránya, a férfiaknál 1,5 százalékponttal 13,0, a nőknél 1,6 százalékponttal 11,7%-ra. A területi különbségek rendkívül nagyok. 2022-ben a korai iskolaelhagyók aránya Budapesten volt a legalacsonyabb (6,1%), a fővároson kívül Pest, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl régiókban mértek alacsonyabbat a 2020-as uniós célértéknél. A korai iskolaelhagyók aránya – a többi régiótól jelentősen leszakadva – Észak-Magyarországon volt a legmagasabb, itt a fiatalok több mint egyötöde (23,6%) hagyta abba tanulmányait, mielőtt középfokú végzettséget szerzett volna. Itt tapasztalható a legerőteljesebb romlás is, a ráta értéke 2010 óta 7,1 százalékponttal emelkedett.

Nemzetközi kitekintés

A korai iskolaelhagyók aránya az unió 27 tagállamában összességében folyamatosan csökkent az elmúlt tíz évben. 2022-ben a mutató 9,6%-ra mérséklődött, amely az évtized végére kitűzött célértéket még 0,6 százalékponttal meghaladta.

A mutató Horvátországban a legalacsonyabb 2,3%-kal, de Írországban, Görögországban, Szlovéniában, Litvániában és Lengyelországban is 5% alatti.

Az elmúlt tíz évben a legdinamikusabb csökkenés a mediterrán országokban mutatkozott, ami az országok közötti különbségeket is mérsékelte. A rangsor végén Románia állt 15,6%-kal, és további hét országban, köztük Magyarországon haladta meg a 2020-ra kitűzött 10%-os célértéket a korai iskolaelhagyók aránya. Míg 2010-ben Magyarországon az uniós átlagnál (EU27) 3 százalékponttal kedvezőbben alakult azon fiatalok aránya, akik legfeljebb alapfokú végzettséggel hagyták el az oktatást, addig 2022-ben az EU-átlagot 2,8 százalékponttal meghaladó értékkel az uniós tagországok rangsorában hazánk a 25. helyre került.

A kiadvány adatai 2022. október 31-én rendelkezésre álló adatokat tartalmaznak, a frissebb adatokért kérjük, keressék fel a mutatóknál megjelölt STADAT-linkeket, a kézirat lezárását követő frissítések ott érhetők el.