Fenntartható fejlődési célok

Fő indikátor piktogramja

A városok és egyéb emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóképessé és fenntarthatóvá tétele

Rövid táv
Hosszú táv
i
Graikon letöltés PNG képként Graikon letöltés CSV fájl ként

Definíciók

A közműves vízellátásba bekapcsolt lakás, üdülő olyan lakás, üdülő, amelynek a közműhálózatba való bekötése a telekhatáron belül megtörtént, illetve a közműves vízvétel lakáson belüli kifolyóval biztosított.

Relevancia

A tiszta, egészséges ivóvízhez való hozzájutás az ENSZ 2010-es közgyűlése szerint minden ember alapvető joga. Hazánkban a közüzemi vízellátás a XIX. század közepe táján kezdett kiépülni, korábban a vizet részben közkutakból hordták, részben pedig a folyók vizét használták. A társadalom növekedésével, valamint a szennyvíz és a hulladék kezeletlenségével azonban egyre gyakoribbá váltak a szennyezett ivóvíz közvetítette járványok, melyek végül „kikényszerítették” – elsőként a nagyobb városokban – a közüzemi ivóvízhálózat kiépítését.

Elemzés

Magyarországon a közüzemi vezetékes vízellátás az 1990-es évek elején már elérhető volt a teljes lakásállomány mintegy 85%-ában. Ez az érték azután folyamatosan nőtt, a 90%-ot az évtized közepén, a 95%-ot pedig 2009-ben érte el. Azóta nem történt szignifikáns változás, a bekötött lakásállomány 95%-os érték körül ingadozik (2022-ben ez közel 4 millió 363 ezer lakást jelentett). A teljes lakásállomány növekedéséből adódóan 2009 után is tovább bővült az ivóvízzel ellátott lakások száma. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy új építésű lakás kiépített ivó- és szennyvízhálózat nélkül készüljön el, ezért a bekötött lakások aránya többé-kevésbé változatlan maradt. Mivel a bekötési arányon csak nagyon nehezen, gazdaságtalan anyagi ráfordítással lehetne javítani, azt mondhatjuk, hogy a hazai vezetékes ivóvízhálózat elérte maximális méretét.

A kiadvány adatai 2022. október 31-én rendelkezésre álló adatokat tartalmaznak, a frissebb adatokért kérjük, keressék fel a mutatóknál megjelölt STADAT-linkeket, a kézirat lezárását követő frissítések ott érhetők el.