Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Sajtóközlemények, tájékoztatók, 2013.07.10.

Sajtóközlemény

Megjelent a Létminimum, 2012 című kiadvány

 

A napokban több sajtóorgánumban megjelent politikusi vélemény szerint a KSH a létminimum 2012. évi adatait kormányzati nyomásra nem teszi közzé. Ezt az állítást határozottan visszautasítjuk, és tájékoztatjuk partnereinket, statisztikai adataink felhasználóit, hogy tevékenységünket mindenkor a hazai és az európai jogszabályoknak, statisztikai normáknak megfelelően végezzük. Vonatkozik ez a statisztikai adatok gyűjtésére, feldolgozására, valamint közzétételére is.

 

A létminimumról szóló kiadvány megjelenése nem szigorú határidőhöz kötött, rendszerint az első félév végén lát napvilágot. A népszámlálási kiadványok 2013 első félévi közzétételével összefüggő munkatorlódások miatt a szóban forgó kiadvány idén július elején jelenik meg.

 

A hazai gyakorlattal és az Európai Statisztika Gyakorlati Kódexében foglalt kötelezettséggel összhangban a KSH tájékoztatási politikájának egyik legfontosabb alapelve az egyidejű tájékoztatás. Ennek értelmében nincsenek előnyben részesített felhasználók, mindenki egy időben férhet hozzá az adatokhoz, azok hivatalos megjelenése előtt senki sem juthat hozzá adatainkhoz vagy kiadványainkhoz. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy Korózs Lajos, az MSZP elnökségének tagja a 2012. évi létminimumadatokat idézte, még mielőtt azokat a KSH nyilvánosságra hozta volna.

 

KSH Sajtó és Kommunikációs osztály

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu