A statisztikai szolgálat megalakulása
Farkasfalvi János alkotása
Magyarország első felelős minisztériumának (mai szóval: kormányának) belügyminisztere, Szemere Bertalan 1848. április 27-én megbeszélést tartott Fényes Elekkel. A jogász végzettségű, 31 éves fiatalember akkor már egy bő évtizede fáradozott az ország közállapotainak megismerésén, 1836-ban jelent meg Magyarországnak, s a’ hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben című munkája. A megbeszélés eredményeként május 5-én Szemere tervezetet terjesztett a nádor elé az Országos Statisztikai Hivatal felállítására, Fényes Eleket ajánlva annak igazgatójául. A tervezet szerint a hivatal feladata „a tervezendő törvényjavaslatok életalapjait kimutatni s megismertetni magunkat magunkkal”.
Fényes Elek tervbe vette az egész ország minden lakosára kiterjedő népszámlálás végrehajtását. Az elképzelés az intézmény szerény, mindössze 12 fős létszáma és az ország életében bekövetkezett viharos fejlemények miatt nem valósult meg. A hivatal mégis működött (ráadásul önállóan) a belügyminisztériumon belül – egészen a szabadságharc leveréséig.
Az abszolutista berendezkedés egyik vonzataként az 1829-ben létesített osztrák statisztikai hivatal kiterjesztette működését Magyarországra, ez idő alatt, a Bach-korszakban két népszámlásra került sor: 1850–51-ben, majd 1857-ben (amely sok tekintetben eleget tett a korszerű cenzusokkal szemben támasztott követelményeknek).
Ausztria nemzetközi helyzete 1859-ben megingott, a korszakot jelképező belügyminiszter, Alexander Bach augusztusban lemondásra kényszerült. Pesten az 1860. március 15-i diáktüntetésen gyilkos sortűz dördült, júniusban négy napon át tüntetések voltak. A forrongó légkörben 1860. május 7-én létrehozták a Magyar Tudományos Akadémia statisztikai bizottságát, egyfajta statisztikai szerv megalapítására törekedve a kor adottságainak figyelembevételével. A bizottság 1863-ban a helytartótanácshoz beadványt intézett, „egy kormányi tekintéllyel intézkedő statisztikai hivatal” felállítását szorgalmazva – eredménytelenül.
Fordulatot az osztrák-magyar kiegyezés hozott. Röviddel az Andrássy-kormány hivatalba lépése után, 1867 márciusában Keleti Károlyt felkérték, hogy tegyen előterjesztést az önálló magyar statisztikai szolgálat életre hívására. Az akkor 34 esztendős közgazdasági szakíró, a Magyar Földhitelintézet tanácsjegyzője, aki a szabadságharcban honvédtüzérként szolgált, majd a pozsonyi jogakadémia elvégzése után pénzügyi tisztviselőként dolgozott, és aki 1864-től tevékenyen részt vett az MTA statisztikai bizottságának életében, rövid időn belül elkészítette véleményét. Ennek tengelyében a „leghaladottabb külfölddel való” összehasonlítás állt, olyan szervezet lebegett szeme előtt, amely „rögtön és egyenjogúan sorakozhatik a külföld hasonfajú legjobb intézményeihez”.
1867. május 25-én Keletit Gorove István miniszter osztálytanácsosként kinevezte a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium statisztikai ügyosztályának (III. osztály, 5. szakosztály) élére. A szerény létszámú, hat főből álló, minisztériumi részlegként tevékenykedő ügyosztály megkezdte az 1869. évi népszámlálás előkészítését. A részleg már csak anyagi korlátok miatt sem válhatott egycsapásra országos intézménnyé. A törekvés azonban megvolt rá: az 1869 februárjában kelt statisztikai szabályzat előirányozta, hogy a vidéken kinevezendő statisztikai közegek mint a minisztérium Statisztikai osztályának kültagjai csatlakoznak az országos statisztikai szervezethez. A lendületesen fejlődő fővárosban Keleti Károly javaslatára Pest város közgyűlése 1869. december 2-án megválasztotta az újonnan felállítandó Fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatójává a 25 esztendős Kőrösy Józsefet, aki akkoriban a Reform című lap gazdasági rovatvezetőjeként tevékenykedett. Kőrösy 37 éven át vezette a fővárosi intézményt, amely a 20. század derekáig állt fent.
Keleti Károly az egész országra kiterjedő statisztikai szolgálat szervezeti megerősítését 1869. december 10-én kelt tervezetében foglalta össze, címe: Emlékirat egyúttal javaslat Magyarország hivatalos statisztikájának szervezése tárgyában. Törekvései kétirányúak. Egyfelől központosítást szorgalmazott, hogy ne az egyes minisztériumok tegyék közzé saját szakterületük statisztikáit, mivel nem rendelkeznek szakemberekkel, és csorbát szenved az egyöntetűség. Másfelől elérni kívánja az intézmény önállóságát (amelyet vagy a kormány, vagy az országgyűlés alá tanácsol rendelni). Az emlékirat alapján felgyorsuló eseményeket jelzi, hogy 1870 őszén önálló költségvetési címmel szerepelt az új intézmény, ráadásul a korábbi összeg kétszeresével.
1871. április 18-án jóváhagyták „az országos magyar királyi statisztikai hivatal ügykörét és ügyviteli szabályzatát”. Létrejöttek a statisztikai szolgálat szervezeti keretei. A hivatallá cseperedett ügyosztály megmaradt ugyan a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter felügyelete alatt, ám Keleti Károly törekvésének megfelelően „szaporított személyzettel, s tágított hatáskörrel”.
Az adatszolgáltatási kötelezettség elrendelésével 1874 januárjáig, az első statisztikai törvény megszületéséig kellett várni.
Az 1897. évi második statisztikai törvény évtizedekre szóló, részletes hivatali ügykört és szabályzatot tartalmazott, kimondva, hogy megváltozott az intézmény neve: Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatalból Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal lett. Élén igazgató állt, az intézmény vezetőjét csak 1929-től illeti meg az elnöki cím.
Közmegegyezés szerint a Központi Statisztikai Hivatal megalakulásának időpontja 1867 májusa. Akkor öltött intézményes alakot a független magyar államszervezet részeként tevékenykedő statisztikai szolgálat, azzal a kimondott igénnyel, hogy ennek a szolgálatnak a központi szerve legyen. Az intézmény 1871. évi önállósulása azokon a tapasztalatokon alapult, amelyek a minisztériumi szakosztály munkája során halmozódtak fel, a folyamatosságot pedig vezetőjének, Keleti Károlynak a személye képviselte.