Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2025.02.28.

Az Európai Statisztika Gyakorlati Kódexe 20. születésnapját ünnepli

Az Eurostat, valamint az összes uniós és EFTA-ország nemzeti statisztikai hatóságai partnerséget alkotnak, Európai Statisztikai Rendszer (ESR) néven. Ez azt jelenti, hogy közös minőségi keretrendszer szerint állítanak elő európai statisztikákat. Húsz évvel ezelőtt, 2005. február 24-én fogadták el az Európai Statisztika Gyakorlati Kódexét (továbbiakban: Kódex), amely az ESR közös minőségi keretrendszerének sarokköve lett, ezzel biztosítva az európai statisztikák minőségét.

A Kódex az európai statisztikákba vetett bizalmat segíti elő

A minőség sokrétű fogalom, egy intézmény működésének minden aspektusát érinti. A hivatalos statisztikák minősége nemcsak a statisztikai eredményeket foglalja magában, hanem az azokat előállító statisztikai folyamatokat, illetve azt az intézményi környezetet is, amelyben a statisztikai hatóságok működnek. Ez a háromoldalú megközelítés tükröződik a Kódexben, amely 16 alapelvből és 84 mutatóból áll. Ezek határozzák meg az európai statisztikák fejlesztésének, előállításának és terjesztésének normáit. Az ESR valamennyi statisztikai hatósága kötelezettséget vállal a Kódex betartására.

A Kódex célja annak biztosítása, hogy az ESR keretében előállított statisztikák relevánsak, időszerűek és pontosak legyenek, valamint megfeleljenek olyan elveknek, mint a szakmai függetlenség, a pártatlanság és az objektivitás. A Kódex végső célja az európai statisztikák magas színvonalának biztosítása, azért, hogy azok megérdemeljék a felhasználók bizalmát.

A folyamatos fejlődés biztosítása, továbbá annak érdekében, hogy az európai statisztikák a gyorsan változó adatkörnyezetben is relevánsak maradjanak, a Kódexet két alkalommal, 2011 szeptemberében és 2017 novemberében felülvizsgálták. A legutóbbi felülvizsgálat több kulcsfontosságú frissítést vezetett be, így az ESR minőségi nyilatkozatának a preambulumba való beépítését, valamint a szakmai függetlenséget, illetve a nemzeti statisztikai intézetek és az Eurostat koordinációs és együttműködési szerepét erősítő változtatásokat. Korszerűsítve lettek továbbá a több adatforráshoz (beleértve a közigazgatási és egyéb adatokat, például a magántulajdonban lévő adatokat) való hozzáférésre és azok felhasználására vonatkozó különböző elvek és mutatók.

Tényalapú adatokra építve

Milyen okok állnak az európai statisztikák létrehozásának ilyen átfogó minőségi kerete mögött?

A kormányoknak és a politikai döntéshozóknak megbízható adatokra kell alapozniuk politikájukat. A vállalkozásoknak pontos adatokra van szükségük a tényeken alapuló döntések meghozatalához és a beruházások megvalósításához. A kutatóknak és a felsőoktatási intézményeknek kiváló minőségű adatokra van szükségük a társadalmi jelenségek kutatásához, valamint a szakpolitikák és azok eredményeinek mélyreható elemzéséhez. Az újságíróknak megbízható és időszerű statisztikákra van szükségük a valóságot tükröző riportok készítéséhez. A polgároknak pedig korrekt adatokra van szükségük ahhoz, hogy döntéseiket és véleményüket tények alapján alakíthassák ki.

A Kódex az ESR átfogó, közös minőségi keretrendszerének részeként biztosítja, hogy az európai statisztikák magas színvonalúak, hitelesek és megbízhatóak legyenek. A minőségbiztosítással nem rendelkező azonnali információk és adatok áradata alááshatja a demokráciát és a bizalmat.

Az európai statisztikákba vetett bizalom és e statisztikák használata megóvja a társadalmat a félretájékoztatástól.

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu