Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2024.12.10.
Bemutatták a Magyarország Nemzeti Atlasza sorozat új kötetét
Az Állam és nemzet című kiadvány feltárja hazánk történelmi, társadalmi és közigazgatási jellemzőinek térbeli összefüggéseit
A Magyar Kutatási Hálózat rendezésében 2024. december 10-én az MTA Humán Tudományok Kutatóházában mutatták be a Magyarország nemzeti atlasza sorozat Állam és nemzet című új kötetét, valamint a Természeti környezet című korábban megjelent kötet új, frissített kiadását. A könyvek kiadója és a munkálatok koordinátora a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete volt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatszolgáltató stratégiai partnerként segítette a tudományos szempontból is igen nagy jelentőségű kiadványok létrejöttét.
Bemutatták a Magyarország nemzeti atlasza (MNA) könyvsorozat Állam és nemzet című új kötetét, valamint a 2018-ban megjelent Természeti környezet című könyv új kiadását. Az MTA Humán Tudományok Kutatóházában december 10-én tartott rendezvényen dr. Kincses Áron, a KSH elnöke, dr. Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke, Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, valamint Dr. Kocsis Károly, az MNA szerkesztőbizottság elnöke, a kötetek főszerkesztője mutatták be a most napvilágot látott könyveket és méltatták a kiadványsorozat jelentőségét.
A Magyarország nemzeti atlasza könyvsorozat darabjai magas tudományos színvonalú tematikus térképek, és a hozzájuk fűzött szöveges magyarázatok segítségével mutatják be hazánk és a Kárpát-medence főbb természeti, gazdasági, társadalmi és közigazgatási jellemzőit. Az MNA története 1967-ig, az első kiadás megjelenéséig nyúlik vissza, amelyet 1989-ben a második követett. A most magyarul és angolul is négy-négy kötetben megjelenő új kiadás előkészületeit a 2010-es években a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezte. A projekt koordinátora a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete, a KSH 2018-ban stratégiai partnerként kapcsolódott be a munkálatokba. A kiadványok igényes kivitelezésű, nagyméretű atlasz formátumban érhetők el, – de alkalmazkodva a modern kor elvárásaihoz – azok tartalma online is megtekinthető a www.emna.hu oldalon.
Központi Statisztikai Hivatal
H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu