Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2024.12.03.

Új ügyvezetője van a Nemzeti Adatvagyon Ügynökségnek

2024. december 2-től Kruchina Vince látja el a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) ügyvezetői feladatait.

Kruchina Vince szociológus, okleveles közgazdász, energetikai szakközgazdász végzettséggel rendelkezik, doktori képzése folyamatban van. Tudományos publikációi hazai és nemzetközi folyóiratokban láttak napvilágot. Szakmai karrierje az Országos Rádió és Televízió Testületnél indult tudományos munkatársként, majd 2010-től a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) osztályvezetőként kezdett dolgozni. 2012-ben az Elektronikus Útdíjfizetési Rendszer kidolgozásáért felelős kormánybiztosi csapat tagja volt. 2014-ben kinevezték a Statisztikai Elemző Központ Kft. ügyvezető igazgatójává. 2017-ben a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgató-helyettese lett. 2022-ben a Volánbusz elnök-vezérigazgatói feladatainak ellátásával bízták meg. 2023 végétől 2024 szeptemberéig a MÁV-Start vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.

A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség tulajdonosi jogai 2024. február 1-jei hatállyal kerültek a KSH-hoz. A NAVÜ felel a nemzeti adatvagyon-gazdálkodás megvalósításával kapcsolatos állami feladatokért, a Nemzeti Közadatportál üzemeltetéséért, valamint a nemzeti közadatkataszter és a nemzeti adatvagyon leltár létrehozásáért és gondozásáért.

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu