Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2016.09.22

Sikerrel zárult az idei nyílt nap – a rendezvényre több, mint kétszázan látogattak el

 

Ismét nyílt napokat tartott a Központi Statisztikai Hivatal. A programra a Kulturális Örökség Napjai keretein belül került sor, a statisztikai palota szeptember 17-én és 18-án (szombaton és vasárnap) 9.00 és 15.00 között tárta ki a kapukat az érdeklődők számára.

 

A két nap alatt több, mint kétszázan látogattak el a KSH-ba. Az óránként induló épületséta során a vendégek megismerkedhettek a Keleti Károly utcai székház múltjával és bepillantást nyerhettek a KSH jelenlegi tevékenységébe is. A legnagyobb tetszést a sajtószoba, a kutatószobában bemutatott, az időmérleg-felvételekhez kapcsolódó adatvizualizáció, valamint a könyvtári kiadványok aratták. A Keleti Károly teremben régi statisztikai eszközök bemutatója, játéksarok, szakértői sarok és a 2016-os mikrocenzushoz kapcsolódó plakátkiállítás várta az érdeklődőket.

 

Azok, akik a KSH nyílt napjaira ellátogattak, egy kis időre maguk is statisztikussá váltak.

 

 
   
 

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu