A szárazföldi, valamint a vízi ökoszisztémák és szolgáltatásaik megőrzése, helyreállítása, fenntartható használata létfontosságú a társadalmi jóllét fenntartásához, a gazdasági-társadalmi fejlődéshez. Csak az egészséges ökoszisztémák képesek a megfelelő mennyiségű és minőségű javakat, valamint az ellátó, a szabályozó és a kulturális szolgáltatások széles körét nyújtani a társadalom számára.
Az erdei ökoszisztémák jelentős szerepet játszanak az élhető környezet fenntartásában, többek között hozzájárulnak a talaj (víz-és szélerózióval szembeni) védelméhez, védik a vízgyűjtőket – amelyek világszerte az édesvíz 75%-át biztosítják –, szabályozzák a mikroklímát (különösen a párolgás révén), szénmegkötésük révén csökkentik az éghajlatváltozás hatásait. Számos faj élőhelyéül szolgálnak, ezáltal fenntartják a biológiai sokféleséget is.
A fenntartható erdőgazdálkodás, a természetközeli erdőművelési módok szélesebb körű elterjedése biztosítja, hogy az erdők biológiai sokfélesége, termőképessége, természetes megújuló képessége (felújítási kapacitása) megmaradjon.
Bővülő erdőterület, fenntartható erdőgazdálkodás
Magyarországon az erdőgazdálkodás alá vont terület nagysága 2018-ban közel 2,1 millió hektár volt, ebből a tényleges erdővel borított terület 1,9 millió hektárt, az ország területének közel 21%-át foglalta el. 2010 óta az erdőterület 0,9 %-kal bővült a mintegy 17 ezer hektár erdőtelepítés eredményeként. Az erdők területének növekedése 2012-ben volt a legnagyobb: 0,31%. Bár az ország erdősültsége folyamatosan javul, nemzetközi összehasonlításban még mindig alacsony (az EU-ban 36%). Nemzeti Erdőstratégiánknak (2016–2030) egyik kiemelt célja az erdőterületek további növelése, erdőtelepítési, fásítási programok indításával a kitűzött 27%-os erdősültségi szint elérése 2050-ig.
A fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően az erdőterület növekedésével párhuzamosan az erdők élőfa-készlete (a faállomány összes föld feletti bruttó fatérfogata) is folyamatosan gyarapodik. 2010 óta az élőfa-vagyon 30 millió m3-rel, 390 millió m3-re emelkedett, ami 8,5%-os növekményt jelent kilenc év alatt.
Az erdők fenntartható fejlődésének feltétele, hogy az erdőállomány az (intenzív) fahasználat ellenére is növekedjen. Az ennek megvalósulását tükröző fakitermelési arány 2010 és 2018 között 56–62% között mozgott, azaz a folyónövedék (tíz év összes fatermésének éves átlaga) hosszú ideje meghaladja a kitermelt fa mennyiségét. 2018-ban az éves növedék 60%-át termelték ki. 2010-óta az évente képződött faanyag mennyisége 13 millió m3 körül alakul, ebből a kitermelés mértéke 7,3 és 8,1 millió m3 között ingadozik.
Magyarországon 2010–2018 között az aszállyal érintett területek aránya több esetben meghaladta az 50%-ot
Az aszállyal érintett területek nagyságának meghatározása a Pálfai-féle aszályossági index (PAI) segítségével történik. Ez az index az április–augusztusi időszak középhőmérsékletének és az október–augusztusi időszak súlyozott csapadékösszegének a hányadosa. Az index figyelembe veszi a hőségnapok számát, a csapadékszegény időszak hosszát, a talajvíz mélységét és a mezőgazdasági növények időben változó vízigényét is. Aszálymentes terület az, ahol a PAI < 6°C/100 milliméter; rendkívüli aszály ott van, ahol a PAI > 12°C/100 milliméter.
Az időjárási szélsőségek – köztük az aszály – az éghajlatváltozás következtében egyre gyakrabban fordulnak elő világszerte és hazánkban egyaránt. Az aszály ártalmas hatása legszembetűnőbben a mezőgazdaságot érő veszteségen keresztül számszerűsíthető. Az aszály, valamint az öntözés hiánya nyomán a magyar mezőgazdaság olykor súlyos károkat szenved el, csakúgy, mint az egész élővilág, a művelt és műveletlen, illetve az oltalom alatt lévő területek egyaránt, ezáltal maga a társadalom is.
Magyarországon 2010–2018 között az aszállyal érintett területek aránya 2012-ben, 2013-ban és 2015-ben jelentősen meghaladta az 50%-ot. Ennek hátterében a rendkívüli hőség, a csapadékhiány, illetve a kettő együttes előfordulása áll. A 2013. évi aszály mértéke (aszállyal érintett területek aránya 80%) elmaradt a 2012. évitől (87%). Ez döntően az átlagosnál lényegesen csapadékosabb tavaszi időjárás következménye. 2014 aszálymentes volt, az aszály alsó küszöbértékét megközelítő állapot a Tiszántúl és az Alsó-Duna-völgy területét jellemezte.
A nagymértékű aszállyal sújtott 2015. évben a – döntően – nyári időszak 5 hőhulláma 42 napot érintett. 2016 aszálymentes volt, de 2017-ben az aszállyal érintett területek aránya ismét elérte az 51%-ot, majd 2018-ra 32%-ra mérséklődött.