A lakás
Arendszerváltás utáni Magyarországon a lakásépítés 1999-ben érte el mélypontját, amikor ötöd annyi lakást vettek használatba, mint a hetvenes évek közepén. Ezt követően élénkülés kezdődött, ami együtt járt a lakásépítési piac számos kilencvenes évekbeli jellemzőjének változásával. A lakossági építkezések visszaszorultak, a vállalkozói lakásépítés felélénkült, ami megemelte az értékesítési céllal épített lakások arányát. Bérbeadási céllal továbbra is a lakások töredéke épült. A családi házas építési forma évről évre nagyobb teret enged a többszintes, többlakásos és a lakóparki épületekben felépült lakásoknak. Ez a tendencia együtt járt a kislakások arányának emelkedésével is.
Lakásépítés
A kilencvenes évek közepének folyamataival ellentétben az utóbbi években a városi, 2004-ben és 2005-ben pedig kimondottan a fővárosi lakások száma nőtt legnagyobb mértékben. Jellemző a gazdaságilag gyorsabban fejlődő területek – Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl – előnye, és a fejletlenebb régiók – elsősorban Észak-Magyarország – leszakadása.
A lakásállomány az elmúlt 15 évben 7 százalékkal gyarapodott, a ténylegesen lakás céljára használt lakások (és üdülők) száma azonban alig nőtt. Jelenleg ezer lakosra több mint négyszáz lakás jut, és minden lakoshoz tartozik egy szoba, ami uniós viszonylatban a közepesnél valamivel gyengébb ellátottságot jelent. Az évtizedeken át fennálló mennyiségi lakáshiány csökkenéséhez a fogyó népességszám is hozzájárult.
Az utóbbi évtized nagy közműfejlesztési programjai – gázvezeték- és csatornaépítés, települési hulladékgyűjtés kiterjesztése – nyomán jelentősen javult a lakások általános minősége, és ez elsősorban a sok szempontból hátrányt szenvedő kistelepülések lakásait érintette. A jelenleg is alacsony csatornázottság is főleg községeinket sújtja, de városaink nagy része is érintett, hiszen a magyar lakásoknak csak 59%-ából vezeti el a szennyvizet közcsatorna.
A lakásállomány mutatói
Csökkent az egy- és kétszobás, és nőtt az annál nagyobb lakások aránya a lakásállományból, de a magyarok – elsősorban a lakótelepi lakások nagy súlya miatt – még mindig kisebb és alacsonyabb szobaszámú lakásokban élnek, mint az EU–15 polgárainak többsége. Ezt az állapotot nem javítja az utóbbi évek – főleg kislakásokat építő – lakásépítési trendje sem. A lakásfenntartás költségei viszonylag magasak: egy átlagos háztartás jövedelmének ötödét lakhelyének fenntartására fordítja, amely tartalmazza a lakbért, közüzemi díjakat, fűtési és szemétszállítási díjat, a tévé költségét, a hitelek havi törlesztőrészleteit és a biztosítási díjakat.
A magyar lakásrendszer gyenge pontja, hogy kevés a megfizethető szociális bérlakás, így sokan kényszerből válnak tulajdonossá. Átlagosan egy háztartás hatévi teljes jövedelme szükséges egy lakás megvásárlásához. A jelenleg mindössze 8%-ot képviselő bérlakások több mint háromnegyede a lakáprivatizáció után az önkormányzatok tulajdonában maradt szociális bérlakás. A bérbevehető lakások alacsony száma, és a magánbérlakások magas árai gátolják a lakásmobilitást.
2006. február