SZÁM-LAP – A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL SZÍNES ON-LINE MAGAZINJA

A hosszú élet titkai

Meddig élhet az ember?

Az idők során a hosszú életről számos legenda született, de a fejlett világban hiteles dokumentumokkal bizonyíthatóan 120 évnél hosszabban két ember élt: az 1986-ban elhunyt japán Shirechiyo Izumi (120 évet és 237 napot), valamint az 1997-ben meghalt francia Jeanne Louise Calment (122 évet és 164 napot). Ez az élethossz azonban még a világ szerencsésebb felén is kivételesnek számít, ahol az átlagos életesélyek ennél 4–5 évtizeddel rövidebbek.

Meddig élhet az ember? A népességtudomány az élet hosszát leggyakrabban a születéskor várható élettartammal fejezi ki. Az életkor hosszabbodása Európában és a fejlett világban a XVIII. században indult meg, de jelentős áttörés a XX. században következett be, amikor is a várható élettartam megduplázódott. Az életkilátások a világon igen eltérően alakultak: a fejlett térségekben dinamikusan javultak, a fejlődő országokban – ahol ma már a népesség több mint 80%-a él – a fejlődés két évszázadot késett, és lényegesen visszafogottabb mértékű volt. A változásokban alapvetően az életkörülmények javulása, az orvoslás fejlődésével a járványok, valamint az éhínségek visszaszorulása játszott szerepet. Az életkor meghosszabbodása első lépésben a csecsemő- és a gyermekhalálozás csökkenéséből adódott, a további emelkedés a felnőtt és az idősebb generációk jobb életesélyeiben rejlik. Az újszülöttek a világon ma átlagosan 67 év megélésére számíthatnak. A fejlett térségekben az élet hossza elérheti akár a 80 vagy a 90 évet, míg a fejlődő országokban – például az Afrika déli részén fekvő Szváziföldön, ahol a lakosság 39%-a HIV-fertőzött vagy a folyamatos fegyveres konfliktusok dúlta nyugat-afrikai Sierra Leonéban – ennek felét sem. A kedvezőbb körülmények közé születő, iskolázottabb, magasabb életszínvonalú, fejlettebb egészségi kultúrájú országokban világra jövő újszülöttek életkilátásai összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a fejlődő országokban.

Az öregedés folyamatának és okainak vizsgálatával foglalkozó tudósok szerint az ember biológiai órája 120 év körülire programozható. A továbbélés nagy kérdése, hogy milyen tényezők határozzák meg döntően az élet hosszát: a körülmények, amelyek közé születünk vagy a genetikai örökség, amelyet elődeinktől útravalóul kapunk?

Az ezredforduló egyik legnagyobb tudományos szenzációja az emberi géntérkép elkészítése. A genetikai kód megfejtése, azaz „aranyszabály” felállítása, amellyel leolvashatóak a genetikai állomány információi, új dimenziókat nyithat az örökletes betegségek, a betegségekre való hajlamok felismerésében, a gyógyszerkutatásban és a gyógyászatban. Jelenlegi ismeretek szerint a genetika az élet hosszáért mintegy 15–30 százalékban felelős. A „továbbélési tartalék” tehát az életmódban, a rizikófaktorok csökkentésében rejlik. Bármilyen különös, de beleszól a genetika abba a kérdésbe is, hogy a leányok születéskor várható átlagos élettartama ma 69, a fiúké 65 év. A különbségből a nők biológiai előnye – a 23. kromoszómapár (a fokozott ösztrogéntermelésért felelős kromoszómapár) jóvoltából – 2 év, amely azonban a társadalmi körülményektől függően érvényesül. A fejlett világban a nők élete lehet akár egy évtizeddel is hosszabb a férfiakénál, ugyanakkor a fejlődő világban vannak olyan országok, ahol a férfiak életkilátásai jobbak, illetve azonos a két nem élettartama, vagy kisebb a nők előnye a biológiailag indokoltnál. Míg a fejlett világban a jelentős női előny feltehetően a nemek eltérő életvitelében rejlik, a hátrányuk a fejlődő országokban utal társadalmi helyzetükre, illetve a gyermekvállalással és a szüléssel kapcsolatos magas kockázatra. A világon még ma is több mint félmillió anya veszti életét terhességgel vagy szüléssel összefüggő szövődmények miatt, döntően a fejlődő országokban. Az anyaság egyenlőtlen feltételeit jelzi, hogy míg az anyai halálozás esélye például Nigerben igen nagy (1 a 7-hez), addig Írországban éppen csak „előfordulhat” (1 a 48 ezerhez). A szélsőséges különbség egyik oka, hogy a szülést a fejlett országokban szakképzett bába, nővér vagy orvos vezeti le, addig a fejlődő országok többségében ez az arány mindössze 47–58%.

A világ szegényebb felén több mint 200 millió gyermek ma sem részesül alapvető és életmentő egészségügyi ellátásban, védőoltásokban, és nem jut gyógyszerhez tüdőgyulladás, hasmenés vagy malária esetén. Gyógyítható betegségekben egyéves kora előtt mintegy hétmillió gyermek hal meg évente, és további 3 millióan nem érik meg 5. születésnapjukat. Ezer élveszülöttből 71 csecsemő hal meg átlagosan a világon, de például Sierra Leonéban, Angolában vagy Afganisztánban ez az érték 260–270 körüli, míg a fejlett országokban 6. Az alacsony születési súly – amely a méhen belüli elégtelen tápanyag-ellátásra utal – igen gyakori a fejlődő országokban, ezen belül is Dél-Ázsiában és Afrikában.

A szegénység enyhítésével a történelem során szinte valamennyi világvallás foglalkozott. Vizsgálatára először a XVII. század végén, Angliában került sor, amelyet később több vizsgálat követett. Az esélyegyenlőtlenség ellen több mint fél évszázada nemzetközi szervezetek, művészek, tudósok emelik fel szavukat, de alapvető változást eddig egyik megközelítés sem hozott. A fejlett és a fejlődő országok között a XX. század második felétől tovább mélyült a szakadék, és nőtt a polarizáltság. Ma a fejlett térségben élő egymilliárd embernek jut a jövedelmek 60%-a, 3,5 milliárdnak 20%-a, és a többiek osztoznak a fennmaradó hányadon. A helyzet a jövedelmi különbségeken túlmenően a vagyoni koncentráció erősödésével is romlott. Becslések szerint 1 millió dollár feletti 7,2 millió ember vagyona. A dollármilliomosok legnagyobb része észak-amerikai (33%) vagy európai (27%), ennél jóval kisebb arányuk ázsiai (18%), latin-amerikai (12%) és közel-keleti (5%).

A szegénység méreteire jellemző, hogy nyomorszinten, napi 1 dollárból vagy kevesebből több mint 1,2 milliárdan tartják fenn magukat, ezen belül 800 millióan alultápláltak, és 400 millióan éheznek. A fejlődéséhez nem jut elegendő élelemhez az ötévesnél fiatalabb gyermekek negyede. A nyomor legaggasztóbb szubszaharai Afrikában és Dél-Ázsiában, ahol az országok egy részében a lakosság 60%-a él napi 1 dollárból vagy kevesebből. Bár a tartós és tömeges szegénység legnagyobb a fejlődő országokban, de nem ismeretlen a slum és a gettósodás a fejlett világ megavárosainak környékén sem. A szegénység és a szociális kirekesztettség főként a nőket veszélyezteti, hiszen a világ szegényeinek 70 százaléka közülük kerül ki. A szegénység és az éhínség felszámolására az ezredfordulón az ENSZ fejlesztési célkitűzéseket fogalmazott meg, és e célra a tagállamok éves jövedelmük 0,7%-át ajánlották fel, amelyet a nagyobb donorországok közül mindössze 22 teljesített.

A szegénység – amelyben az alapvető emberi szükségletetek nem kielégíthetők – az élet hosszát legalább úgy befolyásolja, mint a „gondtalan életet” biztosító jólét. A halálozás leggyakoribb első húsz okát megfigyelve a rangsorban előkelő helyen találhatók az életmóddal összefüggő halálokok éppen úgy, mint a különböző fertőzések és járványok. A meghaltak csaknem negyede keringési betegségben hal meg, de a rangsor elején állnak a különböző fertőzések és a születés körüli halálozás.

A leggyakoribb halálokok a világon, a III. évezred első évtizedének közepén
Rangsor	Halálok	Arány az összes halálokból, %	Rangsor	Halálok	Arány az összes halálokból, %
1.	Ischaemiás szívbetegségek	12,2	11.	Csecsemőkori fertőzés és egyéb okok	1,9
2.	Agyérbetegségek	9,7	12.	Cukorbetegség	1,9
3.	Alsó légúti fertőzések	7,0	13.	Malária	1,7
4.	A tüdő krónikus elzáródása, fulladás	5,1	14.	Magas vérnyomásos szívbetegség	1,7
5.	Hasmenés	3,6	15.	Születéskori fulladás és sérülés	1,5
6.	HIV/AIDS	3,5	16.	Önsértés	1,4
7.	Gümőkór	2,5	17.	A gyomor rosszindulatú daganata	1,4
8.	A légcső és a hörgő rosszindulatú daganata	2,3	18.	Májzsugorodás	1,3
9.	Közlekedési balesetek	2,2	19.	Vesegyulladás és nephrosis	1,3
10.	Koraszületés és alacsony születési súly	1,9	20.	Vastag- és végbél rosszindulatú daganata	1,1

Az élet körülményei a fejlett és a fejlődő világban alig összehasonlíthatóak, és míg a világ egyik felén a puszta fennmaradásért küzdenek, addig a másik felén a hosszabb és egészséges élet feltételeit és módját keresik. A fejlődő térségekben a legtöbb halált az alultápláltság, a járványok, a háborús konfliktusok és a természeti katasztrófák okozzák, a fejlett országokban az öregedéssel, a civilizációs betegségekkel összefüggő okok vetnek véget az életnek.

A fejlődő országokban a háborús konfliktusok áldozatainak száma egy szűk évtized alatt elérte a 13 milliót, és modernkori exodusra mintegy 37 millióan kényszerültek. A dél-kelet-ázsiai térséget 2004 decemberében mintegy 230 ezer emberéletet követelő cunami pusztította. Ám az erőszak és a természeti katasztrófa áldozatainak többszöröse, mintegy 669 millió ember halt meg valamilyen fertőző betegségben, legtöbben Kelet-, illetve Dél-Ázsiában. Ott a halál öt leggyakoribb oka a tüdőgyulladás, a hasmenés, a malária, a kanyaró és az AIDS. De a halálozási adatokon túl a megbetegedési feljegyzések sem adnak alapot az optimizmusra. Ugyanis Afrikában és Ázsiában igen magas a HIV-vel és a tbc-vel fertőzöttek aránya, gyakori a malária, miközben fellelhető – az ismert betegségek közül – a paralízis, az ebola, a tbc új, gyógyszerekre rezisztens változata, és megjelent a – nemzetközi egészségügyi szervezetet és az egész fejlett világot aggodalommal eltöltő – H5N1 is, azaz a madárinfluenza. HIV-fertőzőtt a világon becslések szerint mintegy 30–40 millió ember, akiknek hozzávetőlegesen kétharmada szubszaharai Afrikában él. Ez azt jelenti, hogy e területen minden harmadik ember vírushordozó. A legszegényebb országokban, ahol nincs gazdasági erő a betegség elleni cselekvésre, szedi áldozatait a malária. A járvány az afrikai országok 80%-át sújtja, és vele szemben különösen a gyermekek védtelenek.

A fejlett világban leginkább a keringési rendszer betegségei és a daganatok számítanak vezető haláloknak, és kialakulásukban jelentős az életmód szerepe. A halálozások felét a szív- és érrendszeri betegségek, valamint több mint ötödét a rosszindulatú daganatok okozzák. A betegségek túlnyomórészt a mozgásszegény, stresszel teli életmóddal, a rostban, vitaminokban és ásványi anyagokban szegény, de koleszterinben és szénhidrátban gazdag táplálkozással, dohányzással, az alkohol- és drogfogyasztással hozhatók összefüggésbe.

2008. július