SZÁM-LAP – A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL SZÍNES ON-LINE MAGAZINJA

A sport jegyében

Gólok és számok a foci vb-k történetéből

Már a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 1904. évi alakuló ülésén határozat született arról, hogy kizárólag ez a szervezet jogosult arra, hogy tornát rendezzen a világ legjobb labdarúgó válogatottjai számára. A határozat ellenére mégis több mint negyed századot kellett várni arra, hogy az első világbajnokságot megrendezzék, ami elsősorban az 1908 óta az olimpiai program részét képező, s a húszas években lényegében világbajnokságként számon tartott olimpiai labdarúgótornák népszerűségével magyarázható, de a lebonyolítást politikai okok és pénzügyi akadályok is hátráltatták. Az olimpiákhoz és az első alkalommal 1960-ban megrendezett labdarúgó Európa-bajnokságokhoz hasonlóan a világbajnokságok atyja is egy francia férfiú volt. Jules Rimet-nek (1873–1956) a FIFA harmadik, s ez ideig leghosszabban, 1921-től 1954-ig hivatalban lévő elnökének meggyőződése volt, hogy a sport a nemzetek közötti megbékélés kiváló eszköze, amellyel egyidejűleg érzékelte a nagy tornák iránti felfokozott érdeklődést. A világbajnokságok megszületését tulajdonképpen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elősegítette, amely szervezet az olimpiai labdarúgótornát az amatőrök számára kívánta fenntartani, s felkérte a FIFA-t, hogy a professzionális labdarúgók számára rendezzen külön tornát.

Az első labdarúgó világbajnokságra 1930-ban került sor. A rendezésre számos európai ország jelentkezett, mint például Hollandia, Olaszország, Spanyolország és Svédország, de pályázat – Uruguay révén – Dél-Amerikából is érkezett. Uruguay, az 1924-es és az 1928-as olimpiákon megrendezett labdarúgótornák bajnoka éppen 1930-ban ünnepelte függetlenségének századik évfordulóját, s olyannyira áhítozott az első futball világbajnokság megrendezésére, hogy nemcsak a részt vevő válogatottak utazási és szállásköltségeinek megtérítését vállalta, hanem azt is, hogy a vb-re – a világgazdasági válság kellős közepén – egy százezer férőhelyes stadiont, a később „El Estadio Centenario” néven átadott létesítményt épít a fővárosban, Montevideóban.

Az első világbajnokságon mindössze 13 ország válogatottja szerepelt, amelyből 9 amerikai csapat volt, Európa képviseletében Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia vett részt a küzdelmekben. A rendezésre pályázó európai országok egyike sem képviseltette magát a világbajnokságon, a sértettségen kívül minden bizonnyal a többhetes hajóút is visszatartó erőt jelentett számukra. A részben diplomáciai ráhatás eredményeképpen részt vevő európai csapatok mindazonáltal nem az öreg kontinens legjobb válogatottjai közül kerültek ki: az elitet a rendezésre is pályázó országokon kívül Olaszország, a Duna menti országok közül Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország jelentette, de természetesen idesorolható a sportág szülőhazája, Anglia is, amely ország azonban csak a negyedik, 1950-ben megrendezett vb-n tisztelte meg először részvételével a világot. Az első világbajnokság döntőjének résztvevője ugyanúgy Argentína és Uruguay volt, mint két évvel korábban az amszterdami olimpia labdarúgótornáján, s a lefújást követően ugyanúgy az uruguayiak örülhettek, mint az ötkarikás játékokon.

A legelső világbajnokságon és az 1950. évi, brazíliai rendezésű vb-n 13 válogatott mérte össze az erejét. A 16 csapat számára kiírt torna 1938-ban is foghíjas volt, 15 ország válogatottja vett részt rajta, miután Németország a vb kezdete előtt nem egész három hónappal bekebelezte a szereplés jogát már korábban kiharcoló Ausztriát, amelynek legjobb labdarúgói a náci Németország csapatát voltak kénytelenek így erősíteni. 1954 és 1978 között aztán a mezőny folyamatosan 16 csapatból állt, 1982 és 1994 között viszont már 24, 1998-tól pedig 32 csapat számára nyílik lehetőség a megmérettetésre. A létszámbővítés nyertesei elsősorban az afrikai és az ázsiai országok voltak.

A mérkőzések helyszínéül szolgáló városok száma az első vb-n volt a legalacsonyabb, amelynek során mindössze Montevideóban pattogott a labda, bár a város három stadionjában is. A legtöbb város pedig a 2002-es világbajnokság megrendezésébe kapcsolódott be, amikor is tíz dél-koreai és tíz japán város lehetett aktív részese a világ legnagyobb futballünnepének.

A mundiálok történetében a legtöbb, szám szerint öt világbajnokságot Brazília nyerte meg, s így a legeredményesebb nemzetnek tekinthető. (Az érmek számát tekintve jelenleg a német válogatott a legsikeresebb, miután tíz érmet szereztek, szemben a brazilok kilencével.) Egyedülálló, hogy Brazília már mindhárom olyan földrészen ünnepelhetett elsőséget, ahol rendeztek világbajnokságot. Más válogatottak ezzel szemben csak azon a kontinensen tudtak diadalmaskodni, amelyen hazájuk van. Brazília az egyetlen ország a világon, amely mind a tizennyolc idáig megrendezett vb-n képviseltette magát. 1930 és 2006 között 92 vb-mérkőzést játszott, Németországgal holtversenyben a legtöbbet. E mérkőzéseken 64-szer győztek, s mindössze 14 alkalommal hagyták el vesztesen a pályát, gólarányuk 201:84; a győztes meccsek, valamint a lőtt gólok számát tekintve szintén világrekorder a selecao névvel is illetett brazil válogatott. A világbajnokságokon elért leghosszabb győzelmi sorozat is az arany–zöldekhez kapcsolódik: a 2002–2006-os világbajnokságokon érték el és 11 mérkőzésből áll.

A világbajnokságok történetében a legeredményesebb labdarúgó, az idén hetven esztendős Édson Arantes do Nascimento, vagy közismertebb nevén Pelé, aki a világ egyetlen háromszoros labdarúgó világbajnoka. Pelé legnagyobb sport-pályafutásbeli sikerét kétségtelenül a megnyert világbajnoki címek egyedülálló száma jelenti, de a nevéhez több más rekord is kapcsolódik. Így például ő volt a világbajnokságok történetének legfiatalabban gólt szerző és világbajnokká vált játékosa (ez utóbbit 17 éves és 249 napos korában érte el), idáig ő volt csak képes négy világbajnokságon is a hálóba találni, s arra is, hogy az újságírók tizenkét év különbséggel, 1958-ban és 1970-ben is a torna legjobb játékosait felvonultató világválogatottak közé szavazzák. (1962-ben és 1966-ban nem került be a legjobb tizenegy közé, miután a torna közben megsérült.) A világbajnokságokon lőtt legtöbb gól szintén egy brazilhoz, Ronaldóhoz fűződik, akinek megmozdulásait követően 15 alkalommal rezdült az ellenfelek hálója az elmúlt három világbajnokság során.

A játékosok közül a legtöbb világbajnokságon a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus, valamint egy mexikói kapus, a mindössze egyetlen győztes mérkőzésen pályára lépő Antonio Carbajal szerepelt. Mindketten öt világbajnokságon vettek részt, Matthäus 1982 és ’98, Carbajal pedig 1950 és ’66 között. Matthäus egyébiránt a legtöbb világbajnoki mérkőzésen szereplő játékos címével is rendelkezik, a mundiálok történetében összességében 25 alkalommal ölthette magára a Nationalelf mezét. A játékban eltöltött időt tekintve ugyanakkor megelőzi őt a hátvédposzton szerepelt Paolo Maldini, aki 2217 percet töltött a gyepen, míg a második helyezett Matthäus 2047-et.

Az 1930 és 2006 között megrendezett világbajnokságokon 708 mérkőzést játszottak, amelyeken 2063 gól született, a mérkőzésenkénti gólátlag így 2,9. A mérkőzések közel ötödének esetében ugyanakkor mindössze egyetlen találat esett. A meccsenkénti gólátlag 1930 és 1958 között hektikusan változott és magasan alakult, majd 1962-től kettő és három között ingadozik.

A nézőátlag az 1994. évi egyesült államokbeli világbajnokságon volt a legmagasabb (69 ezer fő), amelynek kialakulását a nagy befogadóképességű rögbi-stadionok tették lehetővé. A legnagyobb látogatottságú mérkőzés azonban nem az egyesült államokbeli, hanem az 1950-es, brazíliai rendezésű vb-hez kapcsolódik. A hatvan évvel ezelőtti világbajnokság utolsó találkozóján Brazília és Uruguay mérte össze erejét, s a mérkőzésen – amely nem a mai értelemben vett döntő volt – a braziloknak a torna korábbi összecsapásain elért eredményeik alapján egy döntetlen is elegendő lett volna az első világbajnoki címük megszerzéséhez. A nagy várakozásnak megfelelően 173 850 néző gyűlt össze a Rio de Janeiró-i, kifejezetten erre a vb-re épített, s a köznyelvi nevét egy papagájfajról kapó Maracana stadionban. A mérkőzésen aztán a brazilok a második félidő elején megszerezték a vezetést, de az „uruk” előbb egyenlítettek, majd 11 perccel a vége előtt a győztes találatuk is megszületett. A gólt, majd a lefújást követően síri csend honolt a Maracanában, majd egy egész nemzet esett gyászba, a babonás brazilok pedig soha többé nem szerepeltek fehér mezben.

Az egy mérkőzésen elért legtöbb gól az orosz Oleg Szalenko nevéhez fűződik, aki 1994-ben ötször talált a kameruniak hálójába. Ugyanezzel a mérkőzéssel kapcsolatban egy másik rekord is megemlíthető: a kameruni Roger Milla 42 évesen és 39 naposan, a vb-k történetében a legidősebben ért el találatot, megdöntve így a saját maga által négy évvel korábban felállított rekordot.

A csapatokon és játékosokon kívül azonban az edzőkkel kapcsolatban is lehet érdekességeket találni. A szerb tréner, Bora Milutinovics például már öt világbajnokságon irányított csapatot, s mindegyiken más országét. 1986-ban a házigazda Mexikót, 1990-ben Costa Ricát, 1994-ben a szintén rendező Egyesült Államokat, 1998-ban Nigériát, 2002-ben pedig Kínát. Kína kivételével valamennyi válogatottal túljutott a csoportkörön.

Bár a magyar válogatott 1986 óta nem jut ki a vb-re, a korábbi szerepléseinkhez szép sikerek kapcsolódnak. A magyar nemzeti tizenegy idáig kilencszer szerepelt a labdarúgás legnagyobb ünnepén, amelyből kétszer ezüstérmet szerzett, háromszor pedig negyeddöntőt játszott. Összesen 32 mérkőzést játszottunk, amelyből 15 találkozót nyertünk meg, 14-et pedig elveszítettünk.

Magyarország nevéhez több rekord is fűződik a vb-históriában. Az egyik, hogy egy tornán mi lőttük a legtöbb gólt, szám szerint 27-et, 1954-ben. A legnagyobb különbségű győzelmek során a nyertes csapat kilenc góllal múlta felül a vesztest. Három ilyen mérkőzés volt, amelyből kettő a magyar csapathoz kapcsolódik. 1954-ben Dél-Koreát 9:0-ra, 1982-ben Salvadort pedig 10:1-re győztük le. A harmadik, kilencgólos különbségű végeredmény a Jugoszlávia–Zaire mérkőzésen alakult ki, 1974-ben.

A világbajnokságok eddigi története során 47 modern értelemben vett mesterhármas született, amelyből négyet magyar játékos szerzett. (A modern értelmezés szerint az is mesterhármas, ha a három gól nem egymásután születik, míg a klasszikus felfogás csak az egymást követő három találatot számítja annak.) A magyarok közül Kocsis Sándor 1954-ben Dél-Korea és az NSZK elleni csoportmeccsen szerzett mesterhármast, sőt ez utóbbi „mesternégyes” volt, mivel az FC Barcelona későbbi sztárja négyszer talált be. 1962-ben aztán Albert Flórián a bolgárok, majd húsz évvel később Kiss László Salvador ellen ért el mesterhármast, s ez utóbbi mindössze nyolc percen belül született meg.

1954-ben a magyar válogatott első számú esélyesként érkezett a világbajnokságra. A két csoportmérkőzését 17:3-as összesített gólkülönbséggel nyerte meg a dél-koreaiak és a nyugat-németek ellen. Az egyenes kieséses szakaszban aztán már keményebb csapatok következtek: a negyeddöntőben az előző világbajnokság ezüstérmese, Brazília, az elődöntőben pedig a címvédő Uruguay volt az ellenfél. Végül mindkét csapaton sikerült továbbjutni, s mindez annak ellenére következett be, hogy a csapatkapitányi szerepkört betöltő Puskás – aki a góljait jellemzően ballal szerezte, az autogramjait viszont jobbal osztogatta – e mérkőzéseket kihagyni kényszerült, miután az NSZK-val vívott meccsen szándékos sérülést okoztak számára. A döntőben az egyszer már 8:3 arányban legyőzött, s a magyarnál lényegesen könnyebb ágon döntőbe jutott NSZK volt az ellenfél, amely csapattól – kétgólos vezetést követően – 3:2-es vereséget szenvedett a válogatott, s így a várakozásokkal ellentétben csak ezüstérmet szerzett.

A Dél-afrikai Köztársaság a 2010. évi világbajnokság rendezési jogát 2004 májusában nyerte el. A selejtezőkön 206 csapat indult el, több mint korábban bármikor. A torna 64 mérkőzésből áll, s a trófea elhódításának céljával ezúttal is 32 csapat lép pályára. A csapatok pénzdíját ezen vb alkalmával is emelte a FIFA, amely idén 420 millió dollárt tesz ki. (A május végi forint-dollár MNB-árfolyam 223,8 forint volt, így ez az összeg 94 milliárd forintnak felel meg.)

A tornát megelőzően valamennyi válogatott 1 millió dollárt kapott a felkészülésre. A csapatok pénzdíja annál nagyobb, minél tovább versenyben maradnak. A legkevesebbet, 8 millió dollárt a csoportmérkőzések révén búcsúzó válogatottak kapják, az ezüstérmes válogatott ugyanakkor 24, a világbajnok pedig 30 millió dolláros pénzdíjban részesül. A világbajnokságok történetében először fizet a FIFA a játékosokat alkalmazó kluboknak, amiért azok a játékosokat a nemzeti válogatottak rendelkezésére bocsátják. Erre a célra 40 millió dollárt fordít a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. A vb lebonyolításának idején Dél-Afrikában tél lesz, azonban a levegő hőmérséklete talán még kedvezőbb, mintha a torna helyszíne Európa lenne: a házigazda telei során a napi csúcshőmérséklet ugyanis 15-20 fok között alakul. A dél-afrikai országba évente közel 10 millió külföldi turista érkezik, több mint háromnegyedük a kontinensen belülről. A helyi szervezőbizottság becslése szerint a vb hatására a külföldről érkező turisták száma 2010-ben 450 000-rel lesz magasabb, mint más években.

A bíráskodásra harminc játékvezetőt jelölt ki a FIFA, s közöttük ott van Kassai Viktor, aki korábban már olyan fontos mérkőzést is vezetett, mint a pekingi olimpiai labdarúgótorna döntője. A mérkőzéseket kilenc városban, s tíz stadionban rendezik meg, a nyitómérkőzés és a döntő helyszíne Johannesburg. A mérkőzéseket a helyszínen 3,3 millióan követhetik nyomon, melyből az értékesíthető jegyek száma 3,0 millió darab. A döntőre, s ott is a legjobb helyekre szóló jegyek ára 900 dollár.

Forrásmunkák: Bán Tibor–Harmos Zoltán: Puskás Ferenc, Minden idők legjobb futballistái című sorozat, Aréna 2000 Kiadó, 2006 / Futball-vb 1930–2010, A kezdetektől napjainkig, Aréna 2000 Kiadó, 2010 / Vándor Kálmán: Labdarúgó világbajnokságok, második, bővített kiadás, Sport Kiadó, Budapest, 1982 / Hegyi Iván: Bomba szamba, ötcsillagos brazil futball / Hegyi Iván: Labdarúgó VB Könyv, Népszabadság könyvek, Budapest, 2006 / Chris Hunt: A futball képes enciklopédiája a kezdetektől napjainkig, Saxum Kiadó Bt. / Keir Radnedge: A futball enciklopédiája, második, bővített kiadás, Ventus Libro Kiadó, Budapest, 2006 / Wikipedia / A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség honlapja és az adott oldalon a média számára hozzáférhető anyagok

2010. június