SZÁM-LAP – A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL SZÍNES ON-LINE MAGAZINJA

Írástudástól a robotokig

Tudás – kreativitás – innováció

A 21. századi modern gazdaságokban mind jelentősebb a szélesebb értelemben vett kreativitás, a magas szintű tudás és alkotókészség, a csúcstechnológiák, az új technológiai innovációk, üzleti modellek, szervezeti struktúrák elfogadásának és alkalmazásának szerepe. Mennyiben befolyásolja az emberi tudásvágy, az alkotókészség a gazdasági folyamatokat, és a rendelkezésre álló kreatív munkaerő mennyiben képes valódi, innovatív gazdasági teljesítményre? Az eredmény szempontjából meghatározó éppúgy a társadalmi környezet befogadó- és támogató-készsége, az új minőség iránti nyitottság, mint a tudás és a technikai színvonal. A kreativitás sokarcú: a művészetben az absztrakt képzelőerőből fakad, a tudományban a kísérletezésen alapuló problémamegoldásról, és új összefüggések kereséséről szól, míg a gazdaság esetében a középpontban a versenyképesség növelése a cél.

A gazdaságilag fejlett térségek országai és a feltörekvő gazdaságok a kilencvenes évek közepétől a megtermelt GDP – amely mögött értelemszerűen a gazdasági erő országonként igen eltérő – növekvő hányadát költötték az innováció és a technológiai fejlődés alapját képező tudományos kutatásra és fejlesztésre (K+F). Az ezredfordulótól a helyzet annyiban változott, hogy az arány az USA-ban csökkent, az unióban alig változott, és Távol-Keleten nőtt.

A kutatási és fejlesztési kiadások a GDP százalékában

A tevékenység legnagyobb finanszírozója változatlanul az USA, az EU-27 tagországai és Japán, de a feltörekvő gazdaságok szerepe – főként a csúcstechnológiában – egyre jelentősebb.

A kutatásokra költött pénz jó befektetés a fejlett országok többségében, ahol a tevékenység legfőbb anyagi forrása az üzleti világ. Az ezredfordulótól az arányok annyiban változtak, hogy a vállalkozások az USA-ban csökkentették ilyen irányú befektetéseiket, miközben Japánban az üzleti részvétel csúcsot ért el, és Kínában szerepük olyan ütemben bővült, hogy elérte az unió átlagát. A növekedés motorja Japánban és az ázsiai-csendes-óceáni térségben az ipar volt. A gazdaságilag fejlett országok nagy részében – így az unióban is – az időszak alatt az állam szerepvállalása a tudományos kutatás finanszírozásában hangsúlyosabbá vált.

A finanszírozáson túl a fejlett országokban az „alkotó ember”, a közgazdaság nyelvén a munkaerő létszámnövekedése a gazdaságban az átlagosnál dinamikusabb, és jelenleg a tudományos és műszaki munkakörökben a foglalkoztatottak egyre jelentősebb hányada (25–35%) dolgozik.

A publikációkkal és a szabadalmak számával mérhető tudományos eredmények alapján kialakult rangsorok eltérőek. A publikációk száma alapján vezet Európa (33%), amelyet követ az USA (30%) és Japán (8%), és megjegyzendő, hogy Kína – míg tíz éve alig mérhető eredményeket mutatott – jelenleg a világon a hatodik. A mintegy 53 ezer triád – Patents Office Triadic Patents Families – szabadalom alapján, amely másfélszerese az egy évtizeddel korábbinak, a tudományos életben a vezető három térség részesedése egyenként 30%. Az egymillió lakosra jutó szabadalmak száma alapján vezető helyen Japán áll (119), amelyet Svájc (107) és Németország követ (76). Míg az USA, India, Kína, Izrael és Szingapúr a csúcstechnológiai ágazatokra – számítógépek, biotechnológia – és a gyógyszeripari fejlesztésekre összpontosít, Európa – bár a high-tech ágazatok dinamikusan fejlődnek – a közepesen magas szintű technológiai ágazatokra – az autóiparra, illetve a vegyiparra koncentrál. Az USA és Japán a biotechnológiai és a nanotechnológiai szabadalmaztatásban komparatív előnyökkel rendelkezik, az Európai Unió a környezetvédelmi technikák terén világelső. A tevékenység mind nemzetközibb. Az országhatárokon átnyúló szabadalmaztatások aránya a kilencvenes évek elejétől 11%-ról 16%-ra emelkedett.

Az információs és technológiai forradalom, a posztindusztriális társadalmi-gazdasági átalakulás a világ legtöbb országában felrázta a tudomány és a gazdaság szereplőit, de úgy tűnik, hogy Európa a 21. század kihívásaira még nem találta meg a választ. A kilencvenes évek elejétől Európa egyike azon térségeknek, ahol a gazdasági növekedés a legkisebb. Az EU-15 tagországainak 2001 és 2006 közötti átlagos éves növekedése 1,7% volt, az Egyesült Államok-beli 2,4%-kal, a kínai 9,8%-kal és az orosz 6,2%-kal szemben.

A posztindusztriális társadalom elemzése az amerikai geográfus-közgazdász, Richard Florida nevéhez fűződik, aki a prosperitást a kreativitással, a kreatív munkaerő jelenlétével hozza összefüggésbe, és a haladás lehetőségét a 3T-ben, azaz a tehetségben, a technológiában és a toleranciában látja. Az EU-15 tagállamait a három dimenzió mentén vizsgálva, fő megállapítása, hogy a versenyképesség szempontjából Európán belül eltolódik a hangsúly a fontos gazdasági központot képező francia és német gazdaságról az új feltételekhez sikeresebben alkalmazkodó skandináv országok irányába.

A kreatív munkavégzés nem kizárólagos feltétele a felsőfokú végzettség, de a legtöbben rendelkeznek diplomával. A tágabb értelemben vett kreatív munkaerőhöz sorolhatók a mérnöki, a természettudományos, illetve az élettudományi (orvosi) szakmák, az oktatási rendszer különböző szintjein tanítók, a gazdasági és jogi szakemberek, a társadalomtudományok képviselői, az írók, a különböző előadó- és képzőművészek, illetve az egyházak, azaz a hitélet szakemberei – de a csoporthoz tartoznak az állami-önkormányzati szféra törvényhozó és igazgatási, valamint az üzleti szektor vezetői is.

A kreatív munkát végzők aránya a foglalkoztatottak közül legszámottevőbb Észak-Európában, Svájcban és Németországban, ahol a gazdasági fejlettség színvonala jelentősen meghaladja az uniós átlagot Az európai középmezőnyhöz tartozik Észtország, Olaszország, Franciaország, Írország, Ausztria és a kelet-közép-európai országok többsége. A csoport gazdasági fejlettség szempontjából heterogén, és esetükben a kreatív munkaerő nagysága a gazdasági fejlettséggel nem mutat egyenes arányú kapcsolatot. A jelenség összefüggésbe hozható a kelet-közép-európai országokban a rendszerváltást követően kialakult munkaerő-piaci kereslet-kínálati viszonyokkal és a tudás hagyományosan magas társadalmi presztízsével. A kreatív réteg növekedése esetükben – Szlovákia, Észtország kivételével – az élmezőnynél dinamikusabb, azaz kétszámjegyű. Az alsó harmadhoz tartozó országok csoportjában – Spanyolország kivételével – valamennyi ország gazdasági teljesítménye elmarad az uniós átlagtól, és a kreatív foglalkoztatottak 2001–2006 közötti változása is igen eltérő. Körükben a 22%-os csökkenés éppúgy megtalálható, mint a csaknem ugyanekkora növekedés.

A kreativitást az egyéni képességek és inspirációk éppúgy meghatározzák, mint a tágabb társadalmi dimenziók: az adott kultúra (ország, város, közösség) uralkodó normái, az individualizáció, a konformizmus elterjedtsége, az intézményi struktúra, a kommunikációs hálózatok stb. Európában a gyors technológiai változások, áruk, szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlása újfajta választóvonalakat hoztak létre. A folyamat nyertesei a munkaerő-piacon a csúcstechnológiai iparágak legmagasabban kvalifikált szakértői, a kutatók, tanácsadók, nagyvállalati menedzserek, a kultúra és a művészetek legfoglalkoztatottabb képviselői. Tudásuk speciális, és a meglévő nyelvismeretükkel számukra nem léteznek országhatárok. Munkájukban elsősorban az alkotás lehetőségét keresik, és leginkább kutatási területük alapján választanak lakóhelyet. A folyamatok az uniós országokat arra ösztönözték, hogy létrehozzák az Európai Kutatási Térséget (ERA), amelyben összehangolják programjaikat.

Forrás: Eurostat adatbázis, OECD adatbázis, Ságvári-Lengyel: Kreatív atlasz

2009. január