A születések és a termékenység alakulása hosszabb távon meghatározza a népességszám változását

Az újszülött nemzedékek létszáma, illetve ennek változása alakítja, formálja a népesség korösszetételét, befolyásolja a fiatal, közép- és időskorú népesség egymáshoz viszonyított arányát. Kifejezi a népesség reprodukciós viszonyait és ezáltal jelzi a népesség létszámának hosszabb távú alakulását, a változások irányát és mértékét. A magyar termékenységet hosszú idő óta az egyszerű reprodukció alatti szint és a népesség lélekszámának tartós csökkenése jellemzi. Egyáltalán nem közömbös tényező, hogy a termékenység milyen mértékben süllyed a reprodukciós szint alá, mert minél nagyobb az eltávolodás, annál nehezebbé válik egy tartós fordulat elérése, a visszatérés akár egy korábbi magasabb termékenységhez vagy a népességszám hosszú távú stabilitását biztosító reprodukciós szinthez. Az elmúlt évtizedek termékenységét az alapvetően csökkenő irányzat, az alacsony szintű stagnálás, egy történelmi mélypont, majd az utóbbi években egy emelkedő trend jellemezte. Ezzel párhuzamosan jelentősen megváltoztak a gyermeket vállaló anyák demográfiai jellemzői.

Hosszabb távú irányzatok

• A második világháborút követően Európában hazánkban csökkent először a reprodukciós szint alá a termékenység, már az 1950-es évek végén.
• Az 1960-as évek elején tapasztalt 1,79 értékű teljes termékenységi arányszám (TTA) nemcsak a korábban valaha mért legalacsonyabb értéknek számított, hanem mintegy 20%-kal maradt el az akkori 2,20 fölötti¹ reprodukciós szinttől. Az 1960-as évek első felének születési-termékenységi mélyhulláma az 1950-es évek közepén kialakult „baby boom” negatív tükörképe, következménye volt, amit a néhány évig érvényben levő szigorú abortusztilalom, majd az ezt követő teljes liberalizáció okozott.
• A „Ratkó-szülők” nagy létszámú gyermekei húsz évvel később léptek házasodási korba és vállalták fiatalon gyermekeiket, egy újabb születési hullámot eredményezve az 1970-es évek közepén. A termékenység egy rövid ideig ismét a reprodukciós szint fölé emelkedett, az ezt követő évtizedekben viszont egészén napjainkig már egyszer sem tudta elérni azt.

Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt 60 évben négy év kivételével a termékenység mindvégig elmaradt a népesség utánpótlását biztosító átlagos gyermekszámtól. Részben ennek volt a következménye, hogy 1981-től csökkenni kezdett a népesség lélekszáma. Az akkori 1,88-os termékenységi szint és a népesség fiatalos korösszetétele egyáltalán nem indokolta a népességszám csökkenésének megindulását. A gyermek- és fiatalkorú lakosok száma jelentős volt, a 60 évesek és annál idősebbeké pedig még csökkent is, mivel az első világháború évei alatt született, a korábbiaknál jóval kisebb létszámú nemzedékek léptek nyugdíjas korba. Fontos szerepet játszott viszont a halandóság szintjének emelkedése, valamint a várható élettartam tartós és jelentős csökkenése – elsősorban középkorú férfiak körében –, ami jelentősen megnövelte és magas szinten tartotta a halálozások számát az 1980-as években.

Az 1990-es évek közepén a demográfusok joggal remélték a termékenység és a születésszám fellendülését, mivel a húsz évvel korábban született nagy létszámú nemzedékek léptek a korábbi gyakorlatnak megfelelően ideálisnak tartott gyermekvállalási korba. A várakozásoknak az ellenkezője történt: az 1990-es évek során a termékenység 30%-kal, a születések száma negyedével csökkent. Az 1990-es évek végén mért 1,29-os teljes termékenységi arányszám már közel 40%-os reprodukciós hiányt mutatott. A javuló halandóság és az emelkedésnek indult várható élettartam nem tudta ellensúlyozni a termékenység hanyatló irányzatát, a népességszám természetes fogyása felgyorsult. Az ezredfordulót követő évtizedben a termékenység alacsony szinten stabilizálódott, a születések száma 90 és 99 ezer között ingadozott. 2011-ben egy újabb történelmi mélypontra 1,23-ra süllyedt a termékenység, a születések száma pedig először esett 90 ezer alá. Az ezt követő években a termékenység emelkedő irányzatot vett, majd 2016 óta a korábbinál magasabb szinten 1,49 TTA-érték mellett a növekedés megállt (megtorpant).

Jelentősen módosult a gyermekvállalás életkor szerinti profilja

A rendszerváltást követő évtizedekben radikális változások történtek a gyermekvállalási magatartásokban. Az okok rendkívül sokrétűek és összetettek. A tanulás és a tudás fontossága, a magasabb képzettségi szint elérése, a munkavállalás biztonsága előtérbe került az életpreferenciák sorrendjében. A stabil párkapcsolat teremtése, a családalapítás és gyermekvállalás jelentősége hátrább sorolódott. Demográfiai szempontból mindez a házasságkötés és az első gyermek vállalásának dinamikusan emelkedő életkorában érhető tetten. A nők első házasságkötésének átlagos életkora több mint 8 évvel, az első gyermekek világra hozatala 5,8 évvel emelkedett a rendszerváltás óta. Az első házasságkötés életkora nagyobb mértékben emelkedett, mint az első születéseké, ennek eredményeként 2008 óta korábban születnek meg az első gyermekek, mint ahogy az első házasságok megköttetnek. Mindez a házasságon kívüli születések arányának emelkedésével járt együtt.

A gyermekvállalás életkorának kitolódása különösen a 2010-es évek elejéig volt jelentős, ezt követően lelassult, majd alig változott. 1990 és 2010 között több mint 5,2 évvel, 2011 és 2018 között viszont csak mintegy 0,4 évvel nőtt a szülő nők átlagos életkora első gyermekük vállalásakor. Ez azt jelenti, hogy a termékenység visszaesése és a gyermekvállalás életkorának kitolódása párhuzamosan zajlott, a két jelenség között szoros, akár ok-okozati összefüggés is lehet. A 2011 óta történt termékenységemelkedés viszont csak igen mérsékelten emelte, sőt néhány évig még csökkentette is a nők átlagos életkorát az első gyermekük születésekor.

Mindezen változások eredményeként jelentősen módosult a gyermekvállalás életkor szerinti profilja.

• A leglátványosabb visszaesés a 20-as éveik első felében járó nőknél történt, akik korábban a leggyakrabban vállaltak gyermeket, termékenységük kevesebb, mint egyharmadára esett a rendszerváltás óta.
• Számottevő, 1/3-os volt a csökkenés a 25–29 éves nők körében is.
• Ezzel párhuzamosan kétszeresére nőtt a 30–34 éves, és csaknem háromszorosára a 30-as éveik második felében járó nők termékenysége.
• A gyermekvállalás modális életkora 24 évről 30 évre emelkedett, a görbe alakja jobbra tolódott.

Összességében a 30 év alatti nők szülésgyakorisága nagyobb mértékben csökkent, mint ahogy az ennél idősebb nők termékenysége nőtt, így a görbe alatti terület nagysága és a termékenység általános szintje is csökkent.

A teljes termékenységi arányszám (TTA) az egyes életkorok szülésgyakoriságának összege, és azt fejezi ki, hogy átlagosan hány gyermekük születne a nőknek, ha szülőképes koruk folyamán a TTA értékeinek megfelelő gyakorisággal vállalnák gyermekeiket. A TTA egy adott év életkor szerinti termékenységét méri, ezért értéke évről évre változhat, tartalma viszont egy hipotetikus női születési évjáratra (kohorszra) vonatkozik, akik 15 és 49 éves koruk között úgy vállalnák gyermekeiket, mint ahogy a vizsgált évben a szülőképes korban lévő nők ténylegesen tették. A TTA egy nőre számított értéke az 1990. évi 1,87 gyermekről 1,49-ra csökkent 2018-ban. Ezt a kevesebb gyermeket viszont a korábbiakhoz képest jóval „idősebb” (érettebb) életkorukban hozzák világra az anyák. Míg 1990-ben a tervezett gyermekek 81%-a már megszületett a nők 20-as éveiknek végéig, addig ez az arány 49%-ra csökkent a 2018. évi TTA értékei szerint. Más szóval a 2018. évi gyermekvállalási gyakorlat mellett a kívánt gyermekek többségét 30 évesen vagy efölötti életkorban hozzák világra az anyák.

A későbbi gyermekvállalás következtében jelentősen módosult a 30 éves nők gyermekszám szerinti összetétele.

• A leglátványosabb változás a gyermektelenek és a kétgyermekesek arányában történt. A rendszerváltás idején a 30 éves nők csaknem fele már a kétgyermekes családokhoz tartozott, és rendkívül alacsony, alig 13%-os volt a gyermektelenek aránya. Ezzel szemben a 2019. január 1-jei adatok szerint a 30 éves nők 56%-a gyermektelen, és csak 13%-uk hozta világra második gyermekét. Ez azt jelenti, hogy a 30 éves gyermektelen nők aránya több, mint négyszeresére emelkedett, a kétgyermekeseké pedig mintegy negyedére csökkent a rendszerváltozás óta.
• A legkisebb változás az egygyermekes nők arányában történt, hányaduk 24–30% között mozgott az elmúlt közel három évtizedben, és a rendszerváltás idején is csaknem annyian tartoztak közéjük (26%), mint jelenleg (24%).
• A három- vagy többgyermekes nők aránya csaknem felére csökkent, 13,3%-ról 6,8%-ra, ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy 1990-ben a nagycsaládos 30 éves nők arányukat tekintve már valamivel meghaladták a gyermektelen nők arányát.

Mindezen változások a gyermekek átlagos számában is megmutatkoznak. A rendszerváltás idején a 30 éves életkorig világra hozott gyermekek átlagos száma 167 gyermek volt 100 nőre számítva, a jelenlegi hasonló életkorúaknál viszont mindössze 75 gyermek. Érdekes, hogy a 30 éves életkorig ténylegesen világra hozott 75 gyermek csak mintegy fele a 2018. évi TTA által jelezett összes gyermeknek (100 nőre 149 gyermek). Ha ez valóban csak a fele az összes várható gyermekszámnak, akkor változatlan TTA mellett a mai 30 éves nőknek a befejezett termékenységük idején is kevesebb lesz az átlagos gyermekszámuk (150 körüli 100 nőre), mint amennyit a rendszerváltás idején hasonló életkorukig már ténylegesen világra hoztak az akkor 30 éves nők.

A 30 év feletti gyermekvállalásnak azonban kockázati tényezői is vannak. Ez a kockázat 35 éves életkorig viszonylag alacsony, ezt követően viszont növekszik, a 40 év feletti gyermekvállalásnál pedig erőteljesen felgyorsul. Kockázati tényezőnek a korai és középidős (spontán vetélések), valamint a késői magzati halálozásokat (halvaszületések) tekintjük, mint olyan fogamzásokat, amelyeket szerettek volna kihordani, illetve gyermeküket világra hozni a potenciális anyák. Ellenkező esetben ugyanis a magzatelhajtás legális eszközét vették volna igénybe.

A kívánt fogamzásokat kimenetelük szerint élveszületésekre és magzati halálozásokra bonthatjuk, kockázati tényezőknek pedig az ezer nőre jutó összes fogamzásból a magzati halálozásokkal végződők arányát tekintjük. Ez az arány 30 éves életkorban 11% körül ingadozik, a 37 éves nőknél 20%-ra emelkedik, 40 éves korban pedig eléri a 30%-ot. A 44 éves korban vagy ezen életkor felett bekövetkezett fogamzásoknál már 50%-os vagy efölötti az esélye annak, hogy a fogamzás kimenetele magzati halálozással végződik. Ezen arányok időbeli változását tekintve kedvező irányzat figyelhető meg, mivel 2010-hez viszonyítva valamennyi életkorban csökkent a magzati halálozással és nőtt az élve születéssel végződő fogamzások aránya a 30 éves és ennél idősebb nők körében.

A 2015. évi trendforduló óta ismét nő a házasságból és csökken a házasságon kívüli születések aránya

A párkapcsolat formája és stabilitása fontos szerepet játszik a gyermekvállalásban. A párkapcsolat jogi (de jure) formája szerint egy nő hajadon, házas, elvált vagy özvegy családi állapotú lehet, gyermekvállalás szempontjából pedig házas vagy nem házas bontásban vizsgálható. Ettől eltérhet a párkapcsolat tényleges (de facto) formája, mivel a jogi családi állapottól függetlenül bárki élhet párjával élettársi kapcsolatban. Nem minden házas él együtt házastársával, más partnerrel akár élettársi kapcsolatot is létesíthet, a nem házasok egy jelentékeny hányada ugyancsak ezt a párkapcsolati formáját választja vagy részesíti előnyben. A házasságkötések vagy házasságok megszűnése jól dokumentált, anyakönyvezett népmozgalmi esemény és a változások évről évre nyomon követhetők. Az élettársi kapcsolat viszont nem jogi családi állapot így sem létesítésükről, sem felbomlásukról nincsenek folyamatos naptári éves információink. A tényleges párkapcsolati formákról csak népszámlálások vagy mikrocenzusok idején vannak a népesség egészére vonatkozó adataink, így a házaspáros és az élettársi kapcsolatban élő családok gyermekvállalási magatartása és termékenységi különbségei csak jóval ritkábban, tíz évenként két alkalommal vizsgálhatók.

A házasságkötések hosszú távú csökkenő irányzata jelentősen befolyásolta a szülőképes korú nők családi állapot szerinti összetételét. A házassági mozgalom 2010-ben érte el történelmi mélypontját², ezt követően lendületet vett, és csaknem másfélszeresére emelkedett 2018-ban. A 2019. évi előzetes adatok robbanásszerű, mintegy 28%-os növekedést jeleznek az előző évhez képest, ami éves szinten közel harminc év legmagasabb házasságkötését jelenti. Az elmúlt évek élénkülő házassági mozgalma érdemben még nem tudta ellensúlyozni a korábbi évtizedes hanyatlást, inkább csak mérsékelte, majd megállította a házas nők csökkenő arányát a szülőképes korú nők körében. A legutóbbi adatok szerint a házas nők még mindig kisebbségben vannak a nem házasokkal szemben, 36–64 %-os aránnyal, a rendszerváltás idején ennek pont a fordítottja érvényesült, miszerint még 64%-uk volt házas, és 36% nem házas családi állapotú.

Az életkor szerinti adatokból kiviláglik, hogy 2011 óta csak a 24 év alatti nőknél emelkedett kismértékben az egyébként is igen alacsony házas arány, a többi életkorban viszont mindenhol csökkent. Ha kiemeljük a 30 éves életkort, amely mind a házasságkötést mind a gyermekvállalást tekintve napjainkban fontos szerepet játszik, akkor a jelenlegi 36%-os aránnyal szemben 2011-ben 44, 2000-ben 69, 1990-ben pedig a nők több mint 80%-a már házas családi állapotú volt. A csökkenés igen jelentős, az ütem viszont lényegesen lelassult 2010-et követően.

A naptári éves születési statisztikák alapján a házasságból és házasságon kívül született gyermekek arányából, illetve ennek változásából lehet következtetni a gyermekvállalás családi állapot szerinti különbségeire. A házasságból született gyermekek csökkenő és a házasságon kívüliek emelkedő aránya a rendszerváltás óta megfigyelhető. A fordulópontot a 2015. év jelentette, azóta a trend megfordult, és ismét nőni kezdett a házasságból és csökkenni a házasságon kívüli születések aránya. A 2015-ben született gyermekek 52%-a házasságból 48 %-a házasságon kívül jött világra, azóta ez az arány 56-44 %-ra módosult. A változásban szerepet játszhatott a házassági mozgalom fellendülése, illetve az tény, hogy a házas nők a korábbiakhoz képest bátrabban vállalnak gyermeket, mint nem házas nőtársaik.

A születési sorrend differenciáló szerepet játszik a házas, nem házas születési arányokban. Az első gyermekek 2018-ban is fele-fele arányban születtek házasságból vagy azon kívül, a legnagyobb arányban pedig a második és harmadik gyermekek jöttek világra házasságból 62, illetve 64%-kal. Feltehetően az élettársi kapcsolatból született első gyermekek után a párok megkötik házasságukat még a második vagy harmadik gyermek érkezése előtt. A negyedik vagy ennél magasabb sorszámú gyermekeknél ismét megnő a házasságon kívüli születések aránya, és visszaáll az első gyermekeknél tapasztalt fele-fele arány. A házas, nem házas születési arányokból csak közvetett módon lehet következtetni a termékenység családi állapot szerinti különbségeire. Megfigyelhető, hogy a házas nők női népességen belüli arányát meghaladja a házasságból született gyermekek hányada, ez a házas nők magasabb termékenységére utal. Illetve a nem házas nők arányához viszonyítva kevesebb gyermek jön világra házasságon kívül, ami alacsonyabb szülésgyakoriságot jelez (feltételez).

A nők életük során világra hozott gyermekeinek átlagos számáról és azok gyermekszám szerinti megoszlásáról csak befejezett termékenység idején kaphatunk átfogó képet. Ezek a gyermekszámok egy korábbi párkapcsolat és termékenység-történet eredményei. Az élettörténeti események részleteit nem ismerjük, így csak azt vizsgálhatjuk, hogy a végleges családnagyság elérése idején a nők házasságban vagy azon kívül éltek-e. A szülőképes korú nők gyermekszám szerint továbbvezetett legutóbbi adatai figyelemreméltó különbséget tárnak elénk a befejezett termékenység családi állapot szerinti különbségeiről.

2019. január 1-jén a propagatív életkor „legidősebb” korcsoportjába tartozó 45–49 éves nők 55,4%-a volt házas családi állapotú, és eddig az életkorig átlagosan 2,03 gyermeket hoztak világra, szemben a hasonló életkorú nem házas nők 1,50 gyermekszámával. Azt nem tudjuk, hogy a házas nők hány éves életkorukban léptek házasságra, vagy korábban elváltak-e, majd újraházasodtak. A nem házas nőknél sem ismert, hogy éltek-e korábban házasságban, vagy párkapcsolat nélkül vállalták gyermekeiket. Az viszont figyelemreméltó, hogy a házas nők átlagosan 2,0 fölötti gyermekszáma erősen megközelíti a termékenység reprodukciós szintjét. Közöttük rendkívül alacsony, mindössze 5,3% a gyermektelenek aránya, imponáló a kétgyermekes családmodell dominanciája 46,4%-kal, a három- vagy többgyermekes családok pedig többen vannak körükben (25,2%), mint az egygyermekesek (23,1%). Mindez nem jelenti azt, hogy a házasságkötés vagy a házas párkapcsolatban élés egyben a reprodukciós szintű gyermekszámot is biztosítja, mivel ezek a nők, illetve családok főleg az elmúlt húsz évben vállalták gyermekeiket. Azt viszont joggal feltételezhetjük, hogy a rendszerváltást követően erősen csökkenő, majd tartósan alacsony termékenység ellenére is a stabil házasság melletti gyermekvállalás nagyobb esélyt nyújt a reprodukciós szint eléréséhez, mint egy instabil párkapcsolat vagy a házasságon kívüli gyermekvállalás.

A házaspáros családoknál magasabb az átlagos gyermekszám, mint az élettársas családokban

A nem házasok köréből kiemelhetjük az élettársi kapcsolatban élő nőket, és a házasságban, illetve élettársi kapcsolatban élők gyermekvállalási gyakorlatát vetjük egybe. Az élettársi kapcsolatok elterjedésének mérésére csak a népszámlálások és a mikrocenzusok idején van lehetőség. Az élettársi kapcsolatban élők ugyanúgy családot alkotnak, mint a házaspáros családok, azzal a különbséggel, hogy a párok hivatalosan nem keltek egybe. A legutóbbi, 2016. évi mikrocenzus adatai szerint a szülőképes korú nők 36%-a élt házaspáros családban és 17,2%-a élettársi kapcsolatban. 2001 és 2016 között a házaspáros családok csökkenő aránya mellett az élettársaké kerek kétszeresére emelkedett. A 25–29 éves nők körében a legnépszerűbb az élettársi kapcsolat 26%-kal, a növekedés dinamikája viszont a 30–39 éveseknél volt a legnagyobb mértékű, közöttük 2,5-szeres az emelkedés mértéke. Mindezek eredményeként a 30 év alatti nőknél az élettársi kapcsolat a leggyakoribb párkapcsolati forma, megelőzve a házaspárokét, akik csak a 30 év feletti női korcsoportokban válnak dominánssá.

Ami a kétfajta családtípus gyermekszámát illeti, itt is megfigyelhető a házaspáros családok magasabb átlagos gyermekszáma a nők valamennyi korcsoportjában, a különbségek viszont korántsem olyan jelentősek, mint a házas és nem házas nők összehasonlítása esetén. Itt szükséges megjegyezni, hogy a családok átlagos gyermekszáma önmagában nem méri a családban élő nők termékenységét, az életük során vállalt összes gyermekeik számát. A népszámlálások és mikrocenzusok családstatisztikája csak a családban élő, ott nevelkedő gyermekekkel számol, azokkal viszont nem, akik valamilyen oknál fogva már elhagyták a szülői házat, „kirepültek a családi fészekből”. Emellett a családok egy része ún. mozaikcsaládot alkot, ahol a feleség vagy férj, esetleg valamelyik női vagy férfi élettárs egy korábbi házasságából vagy párkapcsolatából született, „hozott” gyermekével él együtt a család. Ennek megfelelően a családstatisztikák alapján mért átlagos gyermekszámok vagy azok gyermekszám szerinti összetétele csak nagyon óvatosan vethető össze a női népesség gyermekszám szerinti továbbvezetése alapján nyert valódi termékenységi adatokkal.

A születési évjáratok (kohorszok³) szerinti gyermekszámok jól tükrözik a gyermekvállalás nemzedékek közötti eltéréseit

A naptári éves vagy ún. keresztmetszeti adatok mellett a születési évjáratok szerinti gyermekszámok más megvilágításba helyezik a termékenységi viszonyokat. Ebben az esetben egy adott évben született női nemzedék életútját követjük nyomon szülőképes koruktól kezdve a vizsgálat időpontján betöltött életkorukig. A termékenység szempontjából a különböző időben született női generációk átlagos gyermekszámát és azok összetételét lehet összehasonlítani a szülőképes kor egy adott életkoráig vagy a vizsgálat idején betöltött legidősebb életkorukig. Ezáltal a gyermekvállalási szokások nemzedékek közötti eltérései és azok termékenységre gyakorolt hatásai, következményei is feltárhatók.

Elemzésünkben négy születési évjárat termékenységét hasonlítjuk össze,

• az 1965-ben, 1975-ben, 1985-ben és az 1995-ben született nemzedékekét.

A vizsgálat idején, 2019. január 1-jén

• az 1965-ben született nők 53 évesek voltak, már túljutottak szülőképes korukon és elérték befejezett termékenységüket.
• Az 1975-ben született nagy létszámú női nemzedék már szülőképes kora vége felé, kvázi befejezett termékenységük idején jár, mivel betöltötte 43 éves életkorát.
• Az 1985-ben született nők, 33 évesen a szülőképes koruk közepén,
• az 1995-ben születettek pedig 23 évesen termékenységi időszakuk kezdetén járnak.

Az 1965-ben született nők teljes termékenységi életciklusa nyomon követhető, így őket referencia nemzedéknek tekintjük, és hozzájuk hasonlítjuk a náluk fiatalabb születési évjáratok átlagos gyermekszámát és azok összetételét. A generációtávolság alapján a kiválasztott legidősebb nőket akár a szülői, a legfiatalabbakat pedig gyermeknemzedékeknek is tekinthetjük. Így a szülők és gyermekeik termékenységi magatartását és gyakorlatát vethetjük egybe.

Az átlagos gyermekszámot nézve az 1965-ben született nők meglehetősen magas, száz nőre számított 192 gyermekkel fejezték be termékeny életciklusukat, a náluk tíz évvel fiatalabb, 1975-ben született nemzedék pedig 166 gyermeket hozott világra 43 éves életkoráig. Az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a 40-es éveik elején járó nők szülésgyakorisága, ennek ellenére esélytelennek látszik, hogy átlagos gyermekszámuk elérné vagy akárcsak megközelítené az idősebb nemzedékét.

Az 1985-ös születési évjáratnak átlagosan alig több mint 1 gyermeke született 33 éves koráig, száz nőre számítva 107 gyermek, a náluk tíz vagy húsz évvel idősebb nemzedékeknek viszont még 135, illetve 178 gyermekük volt azonos életkorig. A legfiatalabb, 1995-ben született nők átlagosan 25 gyermeket hoztak világra 23 éves korukig, szüleiknek, az 1965-ös generációnak viszont már háromszor több, 79 gyermekük volt ebben az életkorban ugyancsak száz nőre számítva. Figyelmet érdemel, hogy bár az azonos életkorig született gyermekek átlagos száma nemzedékről nemzedékre csökken, ez a hanyatló folyamat az 1995-ben született nőknél megállt, átlagos gyermekszámuk már nem kevesebb, mint a náluk tíz évvel idősebb, az 1985-ben született generációnak volt hasonló életkorban.

A várható végleges családnagyságot is megbecsülhetjük a kiválasztott születési évjáratoknál, ha azt feltételezzük, hogy a vizsgálat időpontjában elért életkoruk felett egészen a szülőképes koruk végéig olyan gyakorisággal vállalják gyermekeiket, mint ahogy azt a hasonló életkorú nők a 2018. évi korspecifikus termékenységi arányszámoknak megfelelően ténylegesen tették. Ebben az esetben az 1975-ben született nők átlagos gyermekszáma gyakorlatilag nem változna, legfeljebb 166-ról 167-re növekedne, az 1985-ös nemzedéké a jelenlegi száz nőre számított 107-ről 150-re emelkedne, az 1995-ben született nők pedig átlagosan 147 gyermekkel fejeznék be termékeny életkorukat. Ezek a becsült átlagos gyermekszámok jelentősen elmaradnak az 1965-ben született nők már ténylegesen elért átlagos családnagyságától, különösen a két fiatalabb nemzedék esetén, ugyanakkor lényegében megegyeznek azzal az átlagos gyermekszámmal, amelyet a 2018. évi TTA a jelenlegi termékenységi viszonyok tartós megmaradása esetén előre jelez (száz nőre 149 gyermek).

Az átlagos gyermekszámok mögött különböző típusú családok állnak változó összetételű gyermekszámokkal. A gyermekszám szerinti összetétel, illetve ennek tényleges és becsült alakulása feltárja az átlagos családnagyság csökkenésének okait. A gyermektelen nők aránya a fiatalabb nemzedékek felé haladva dinamikusan nő. Az 1965-ben született nők kevesebb, mint 10%-a maradt gyermektelen befejezett termékenysége idején. Ezt úgy érték el, hogy 23 éves korukig már több mint felük (55%), a 30-as éveik elejéig pedig közel 87%-uk már világra hozta első gyermekét (45, illetve 13%-uk volt gyermektelen). A fiatalabb generációknál mindenhol emelkedik az azonos életkorig gyermektelenül maradt nők aránya. Az 1995-ben született nők 84%-a, az 1985-ben születettek 41%-a volt gyermektelen 23, illetve 33 éves koráig. A gyermektelenül maradó nők végleges aránya is megbecsülhető, ha azt feltételezzük, hogy a vizsgálat időpontjában elért életkoruk felett olyan gyakorisággal vállalják első gyermekeiket az anyák, mint ahogy azt a hasonló életkorú gyermektelen nők a 2018. évi arányszámoknak megfelelően ténylegesen tették. Ebben az esetben az 1975-ben született nők 17%-a, az 1985-ös nemzedék 27%-a, az 1995-ös születési évjáratúaknak pedig 30%-a maradna akaratlanul vagy esetleg szándékosan gyermektelen.

Figyelmet érdemel az egygyermekes nők arányának életkor szerinti görbéje. A görbének van egy csúcspontja, amikor a legmagasabb az egygyermekes nők aránya, majd a második gyermekek vállalásával ez csökkenni kezd, és egy bizonyos életkor felett stabilizálódik. Az 1965-ben született nőknél az egygyermekesek hányada 24 éves korukban éri el a maximumot 37%-kal, majd 35 éves koruktól stabilan 23% körül mozog termékeny időszakuk végéig. A görbe alakja határozottan változik a fiatalabb generációknál. Egyre későbbi életkorban és alacsonyabb intenzitással vállalják első gyermekeiket az anyák, a második gyermekeiket pedig nemcsak később, de ritkábban is hozzák világra. Így pl. az 1975-ben született nemzedéknél 30 éves korban a legtöbb az egygyermekes nők aránya, 32%-kal. Ők jelenleg már betöltötték 43. életévüket, de ez a hányad csak kismértékben csökkent, és 28-29%-nál stabilizálódik. Az egy gyermekes anyák végleges aránya is megbecsülhető azt feltételezve, hogy a 2018. évi életkor és születési sorrend szerinti arányszámok tartósan megmaradnak. Ha ez megvalósulna, akkor 22 és 29% között mozogna az egygyermekes nők aránya a kiválasztott születési évjáratoknál.

A kétgyermekes nők életkor szerinti görbéje annyiban mutat sajátos képet, hogy egy maximális érték elérését követően nem csökken, hanem stabil marad. Az 1965-ös generációnál már a 30-as éveik elején kialakul a kétgyermekes nők 45%-os aránya és ez stabil marad reproduktív életkoruk végéig. Ez egyben azt jelenti, hogy közöttük viszonylag fiatal kortól kezdve a kétgyermekes családmodell dominál. Az uralkodó családnagyság tekintetében hasonló a helyzet az 1975-ben született nemzedékeknél is, de náluk 40-es éveik elején alakul ki a kétgyermekes nők maximális aránya, és a korábbinál alacsonyabb szinten, 36%-kal stabilizálódik. Más a helyzet az 1985-ban született nőknél, közöttük mindössze 21% a kétgyermekesek aránya a 30-as életéveik elején, de ennél többen vannak a gyermektelen és az egygyermekes nők is, így náluk már nem beszélhetünk a kétgyermekes családmodell dominanciájáról ebben az életkorban. Sőt, később sem növekedne látványosan az arányuk, ha a 2018. évi életkor és születési sorrend szerinti arányszámaik tartósan megmaradnának. Az 1965-ben született nők 45%-os arányával szemben az 1975-ösök 36%-a, az ennél fiatalabb két nemzedéknél pedig 29% lenne a kétgyermekes nők aránya befejezett termékenységük idején.

A három- és többgyermekes nők végső aránya csak reproduktív életszakaszuk végén, a 40-es éveik elején alakul ki. Ezt az életkort a vizsgált évjáratok közül az 1965-ben és 1975-ben született nők érték el, körükben a 23 és 19%-os arány – bár csökkenő irányt mutat, de – nem jelent számottevő különbséget a három- és többgyermekes nők hányadában. Ha a harmadik vagy ennél többedik gyermeküket világra hozó anyák úgy vállalnák továbbra is gyermekeiket, ahogyan azt 2018-ban tették, akkor az 1975-ös, 1985-ös, és 1995-ös születési évjáratok mindegyikénél 19% körüli lenne a nagycsaládosok aránya befejezett termékenység idején, ami nem jelent számottevő csökkenést az 1965-ös nemzedék 22,6%-os arányához képest.

Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy a gyermekszám összetételét tekintve a nemzedékek közötti legnagyobb eltérések a gyermektelenek és a kétgyermekes nőknél található, előbbi növekvő és igen magas, utóbbi csökkenő és a korábbiaknál jóval alacsonyabb arányaiban. A legkisebb különbségek pedig az egygyermekes és a három- vagy többgyermekes családok arányában mutatkoznak.

Egyre nagyobb szerep jut a szülőképes korú nők létszámváltozásának a születésszám alakításában

A születések mindenkori számát alapvetően a termékenység szintje és a szülőképes korú nők létszáma határozza meg. Hosszú időszakon keresztül a termékenység szintje volt a domináns tényező, mivel a TTA értéke és a születések száma azonos irányban és közel hasonló mértékben változott. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb szerep jut a szülőképes korú nők létszámváltozásának a születésszám alakításában. Ennek oka a 15–49 éves nők létszámának tartós csökkenése. Az összlétszám csökkenése mellett elsősorban azon női korcsoportok száma esett vissza, akiknek a születésszám szempontjából meghatározó a szerepe. Ez a felismerés főleg 2011 óta vált nyilvánvalóvá. A termékenység szintje és a születések száma 2011-ben érte el történelmi minimumát 1,23 TTA-értékkel és 88 ezres születésszámmal. Ezt követően viszont a termékenységben egy látványos és jelentős emelkedés történt, aminek eredményeként 2016-ra a TTA értéke 1,49-ra nőtt és az ezt követő két évben lényegében ezen a szinten maradt. Összességében 2011 és 2018 között a termékenység mintegy 21%-kal emelkedett, miközben a születések száma ugyanezen időszak alatt mindössze 2,0%-kal nőtt. 2017-ben és 2018-ban változatlan termékenység mellett csökkent a születések száma. Kevesebb potenciális anya azonos termékenységi szint mellett is kevesebb gyermeket hoz világra, sőt az is előfordulhat, hogy mérsékelten növekvő termékenységi szint mellett is csökken a születések száma az anyák létszámának visszaesése miatt. 2011 és 2018 között 5,8%-kal, 136 ezer fővel csökkent a szülőképes korú nők száma, és ez 21%-os termékenységemelkedés mellett is csak 2%-os születésszám-növekedéssel járt együtt.

Az elkövetkező időben folytatódik a szülőképes korú nők létszámának visszaesése. A születésszám hosszan tartó csökkenő irányzata miatt egyre kisebb létszámú nemzedékek lépnek szülőképes korba, illetve haladnak át a reproduktív életkor egyes szakaszain. Az 1970-es években született nagy létszámú női generációk jelenleg a 40-es éveikben járnak, lassan elhagyják szülőképes korukat. Bár termékenységük csaknem kétszeresére emelkedett az elmúlt tíz évben, a születésszám alakulása szempontjából nem játszanak számottevő szerepet. Az 1980-as években született és jelenleg 30-as éveikben járó nők termékenysége meghatározó jelentőségű a születésszám alakulásában, jelenleg az összes születés csaknem fele tőlük származik, létszámuk viszont 19%-kal kevesebb, mint az előző nemzedéké. Az 1990-es években született, jelenleg a 20-as éveikben járó nők termékenysége a 2011. évi mélypontot követően emelkedő irányzatú, és az összes születésszámban is fontos a szerepük, mintegy 40%-os aránnyal. Létszámuk viszont 9%-kal elmarad a náluk tíz évvel idősebb generációétól. A jelenlegi tizenévesek az ezredfordulót követő évtizedben születtek, egy részük csak az elkövetkező években lép majd a szülőképes korba, termékenységük emelkedő, de az összes születésszámhoz csak 5-6%-kal járulnak hozzá. A 2010-es években született gyermeknemzedékekkel együtt ők képviselik az elkövetkező időszakok potenciális anyáit, létszámuk viszont jóval kevesebb, mint a mostani húszas vagy harmincas éveikben járó nőké.

Jelenleg már megszülettek és ismert azon nemzedékek létszáma, akik az elkövetkező 15 évben szülőképes korba lépnek, (2019. január 1-jén a 0–14 éves gyermekek) és azoké is, akik elhagyják propagatív életszakaszukat. Ezek ismeretében viszonylag nagy pontossággal megbecsülhető a 15–49 éves nők létszámának alakulása az elkövetkező másfél évtizedben. A becsléshez egyszerűsített koreltolásos módszert alkalmaztunk, a halálozások és a nemzetközi vándorlás figyelembevétele nélkül. Ennek segítségével a 2019 és 2033 közötti időszakra évenként megállapítható (kiszámítható) a szülőképes korú nők összes száma és az egyes korcsoportok szerinti létszámának alakulása. Az eredmények szerint a 15–49 éves nők összlétszáma 404 ezer fővel, 18,3%-kal csökken, ezen beül, a legnagyobb mértékben a 40–49 éveseké esik vissza, mintegy 23%-kal, a 30–39 éves és 20–29 éves nőké pedig 17,5, illetve 18,5%-kal lesz kevesebb. A termékenységi szint függvényében mindez lényegesen befolyásolhatja a születések elkövetkező 15 évben várható számát. A mindenkori születésszámot egyre inkább az határozza meg, hogy a termékenység szintjének emelkedése milyen mértékben tudja ellensúlyozni a szülőképes korú nők életkor szerint is különböző mértékű csökkenő irányzatát. Változatlan termékenységi szint mellett is csökkenő születésszámmal kell számolni, egy esetlegesen visszaeső termékenység pedig a szülőképes korú nők csökkenő létszámával párosulva jelentősebb születésszám-csökkenéssel járna együtt.

A jelenlegi termékenységi szint (TTA: 1,49) tartós fennmaradása esetén a születések száma közel 20%-kal, a 2018. évi 89,8 ezerről 72,3 ezerre csökkenne 2033-ra, a szülőképes korú nők közel hasonló mértékű visszaesése miatt. A 2018. évi születésszám fenntartásához az egyre kisebb létszámú szülőképes korú nőknek a jelenleginél jóval több gyermeket kellene vállalniuk. A becslések szerint 2025-ig a termékenységnek mintegy 10%-kal (TTA: 1,63), 2033-ig pedig 24%-kal (TTA: 1,84) kellene emelkednie ahhoz, hogy a jelenlegi nem túl magas születésszám fennmaradjon, és hogy ellensúlyozni tudja a szülőképes korú nők létszámcsökkenését. Ha nem sikerül elmozdulni a mostani termékenységi szintről, és a jelenlegi reprodukciós deficit tartóssá válna, akkor a szülői és a gyermeknemzedékek egyensúlytalansága egy olyan negatív spirált indítana el, amelyben egyre csökkenő létszámú szülőképes korú nő egyre kevesebb gyermeket hozna világra, és ez a népesség lélekszámának gyorsuló ütemű csökkenésével járna együtt.

A népességcsökkenés hosszabb távú megállításához feltétlenül szükséges lenne a termékenység reprodukciós szintjének elérése vagy jelentős megközelítése (TTA: 2,1). Ha ezt a szintet az elkövetkező tizenöt évben szeretnénk megvalósítani, akkor a TTA értékének 41%-kal kellene emelkednie 2033-ra. Ehhez egy nőre számítva a TTA értékének évenként átlagosan 0,04 gyermekkel kellene emelkednie (100 nőre 4 gyermekkel), ami a születésszám évenkénti, mintegy 840 fős növekedését eredményezné 2033-ig. A termékenység jelentős, 41%-os növekedése viszont a születésszám mindössze 14%-os emelkedésével járna együtt a szülőképes korú nők létszámának csökkenése miatt. A termékenység reprodukciós szintjének elérése mellett is, a születések száma 89,8 ezerről mindössze 102,5 ezerre emelkedne 2018 és 2033 között. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi halandósági viszonyok és várható élettartam mellett, a népességszám természetes fogyásának ütemét csak mérsékelni tudnánk, de megállítani nem lehetne. Csehország földrajzi közelsége és népességének lélekszáma miatt követendő mintául szolgálhat. 10,6 milliós népessége mintegy 880 ezer fővel haladja meg hazánkét, a halálozások száma viszont 18,4 ezer fővel volt alacsonyabb 2018-ban (112,9 ezer fő), mint hazánkban (131,3 ezer fő). A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 3,5 évvel, a nőké 2,4 évvel haladja meg a hazai értékeket. A termékenység emelkedése és a reprodukciós szint biztosítása mellett is a halandóság tartós és jelentős csökkenésére lenne szükség a népesség természetes fogyásának mérséklésére, vagy esetleges hosszabb távú megállítására.

További adatok, információk

Elérhetőségek:
kommunikacio@ksh.hu
Lépjen velünk kapcsolatba
Telefon: (+36-1) 345-6789
www.ksh.hu