A január–novemberi időszakban 260 800 forint volt a bruttó átlagkereset
2016 novemberében a bruttó átlagkereset 285 800 forint volt, 8,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.
2016. január–novemberben a bruttó átlagkereset 260 800 forint volt, 6,2%-kal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7%-os emelése, a fegyveres testületek illetményemelése, az egészségügyi és a szociális területen dolgozók részére kifizetett emelt bérkiegészítés, illetve kiegészítő pótlék is hatással volt. Az év első tizenegy hónapjában a nettó keresetek emelkedése – a személyijövedelemadó-kulcs 1 százalékpontos csökkenése következtében – a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,8% volt.
2016. novemberben:
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 285 800 forint volt.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 190 000 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 197 200 forintra becsülhető.
A bruttó átlagkereset 8,2%-kal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 9,8%-kal lett magasabb az előző év azonos hónapjához képest.
2016. január–november:
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 260 800 forint volt.
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (514 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (153 300 forint).
A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 143 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9500, illetve 9400 forint.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 173 500 forint volt. 2016-ban a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai – elsősorban a kétgyermekes családok esetében – jelentősen módosultak, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 180 600 forintra becsülhető.
A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 274 400 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9% volt.
A bruttó átlagkereset 6,2%-kal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,8%-kal lett magasabb egy év alatt.
A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 0,3%-os növekedése mellett a reálkereset 7,5%-kal emelkedett.
A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 0,1 százalékponttal kisebb ütemben nőttek, mint a bruttó átlagkeresetek.
A munkajövedelem 6,1%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
A keresetek alakulása, 2016. január–november
Szféra | Összesen | Közfoglalkoztatottak nélkül | ||
---|---|---|---|---|
átlagkereset, forint | változás az előző év azonos időszakához képest, % | átlagkereset, forint | változás az előző év azonos időszakához képest, % | |
Bruttó | ||||
Vállalkozások | 274 800 | 5,5 | 276 000 | 5,5 |
Költségvetés | 235 000 | 7,8 | 277 700 | 9,6 |
Nonprofit szervezetek | 228 400 | 5,8 | 250 100 | 5,9 |
Nemzetgazdaság összesen | 260 800 | 6,2 | 275 600 | 6,6 |
Ebből: | ||||
közfoglalkoztatottak | 78 900 | –1,0 | x | x |
Nettó | ||||
Vállalkozások | 182 700 | 7,1 | 183 600 | 7,1 |
Költségvetés | 156 300 | 9,4 | 184 700 | 11,3 |
Nonprofit szervezetek | 151 900 | 7,4 | 166 300 | 7,6 |
Nemzetgazdaság összesen | 173 500 | 7,8 | 183 300 | 8,2 |
Ebből: | ||||
közfoglalkoztatottak | 52 500 | 0,5 | x | x |