A mezőgazdasági témakörben publikált gyorstájékoztatók (állatállomány, kalászos gabonák, mezőgazdasági termelői árak) tartalma a jövőben – tekintettel arra, hogy nem konjunktúra mutatókat közölnek – más adatközlési formában, a kész táblák (STADAT) között, illetve a Tájékoztatási adatbázisban jelenik meg, így biztosítva felhasználóink számára a részletes információk elérhetőségét. Az adatok várható frissítéséről információk a Katalógusban találhatók.
A búza kivételével csökkent a kalászosok termésmennyisége
2018-ban az előző évinél 1,3%-kal nagyobb területen 5,0%-kal kevesebb, 6,9 millió tonna kalászos gabona termett. A változékony időjárás kedvezőtlenül befolyásolta az idei termésátlagokat. A zabon kívül mindegyik kalászos gabona hozama elmaradt a 2017. évi értékektől.
A legjelentősebb kalászos gabonánk a búza, amely 2018-ban az összes gabonatermés 76%-át – 2017-ben 73%-át – adta. Idén a 6,5%-kal nagyobb területről ugyanannyi termést (5246 ezer tonna) takarítottak be, mint tavaly. A termésátlag (5100 kg/ha) 6,1%-kal volt alacsonyabb, de az előző öt év (2013–2017) átlagát kismértékben meghaladta.
Az árpa betakarított területe 8,8, termésmennyisége 19%-kal maradt el a 2017. évitől, amely 12%-kal kisebb hektáronkénti termésátlagot (4670 kg/ha) eredményezett. Ez az előző öt év átlagánál 1,4%-kal volt alacsonyabb.
A tritikálé betakarított területe 2016 óta csökken. 2018-ban az előző évinél 6,8%-kal kisebb területről 12%-kal kevesebb termést arattak le, a hektáronkénti termésátlag 5,2%-kal csökkent.
Rozst közel 26 ezer hektárról takarítottak be, ami némileg alacsonyabb a tavalyinál. A 2017. évihez képest a termésmennyiség 3,4%-kal mérséklődött, a termésátlag lényegében azonos volt.
Zabból 2018-ban az egy évvel korábbinál 39%-kal kisebb területről közel 38%-kal kevesebb termést takarítottak be, a hektáronkénti termésátlag 2,6%-kal magasabb lett.
A kalászos gabonák terméseredményei, 2018
Gabona | Betakarított terület | Termés | Termésátlag | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
ezer hektár | előző év =100,0% | 2013– 2017 közötti évek átlaga =100,0% | ezer tonna | előző év =100,0% | 2013– 2017 közötti évek átlaga =100,0% | kilogramm /hektár |
előző év =100,0% | 2013– 2017 közötti évek átlaga =100,0% | |
Búza | 1 030 | 106,5 | 98,2 | 5 246 | 100,0 | 99,0 | 5 100 | 93,9 | 100,8 |
Árpa | 244 | 91,2 | 85,6 | 1 141 | 80,6 | 84,4 | 4 670 | 88,4 | 98,6 |
Tritikálé | 88 | 93,2 | 76,0 | 330 | 88,3 | 71,7 | 3 760 | 94,8 | 94,4 |
Rozs | 26 | 97,3 | 80,3 | 84 | 96,6 | 87,7 | 3 260 | 99,3 | 109,2 |
Zab | 23 | 60,8 | 51,2 | 59 | 62,4 | 49,8 | 2 610 | 102,6 | 97,2 |