Fogyasztói árak

A FOGYASZTÓIÁR-INDEX a háztartások (lakosság) által a saját felhasználásra vásárolt termékek és szolgáltatások időben bekövetkező (átlagos) árváltozását méri. Részben módszertani, részben technikai okokból bizonyos vásárlások, pl. ingatlan vagy egyes szolgáltatások (természetbeni juttatások) nem szerepelnek a fogyasztóiár-indexben.
A fogyasztóiár-index jelzi az infláció, a „pénzromlás” mértékét.
Az árváltozások mérése a termékek és szolgáltatások célszerűen megválasztott reprezentánsaiból összeállított fogyasztói kosár alapján történik, hónapról hónapra figyelemmel kísérve az árváltozásokat.
A reprezentánsok a használati értéket meghatározó, legfontosabb minőségi jellemzőkkel körülhatárolt, viszonylag nagy volumenű termék-, illetve szolgáltatásféleségek (például sertéscomb csont és csülök nélkül; házi jellegű kenyér; Multifilter cigaretta, rövid (85 mm); női szandál bőr, ragasztott  műtalppal; színes stereo televízió, képernyő mérete 70-75 cm,  teletextes; propán-butángáz, háztartási, 11,5 kg-os palackban; autóbenzin, ólommentes, 95 oktánszámú; teljesáru menetjegy, gyorsvonat II.o.200 km).
A reprezentánsok árait a KSH területi munkatársai havonta írják fel az ország településein az üzletekben, szolgáltatóhelyeken, piacokon (ezek az ún. felíróhelyek). Követelmény, hogy az árindex az adott havi valóságos kínálatot tükrözze, ezért a felírás napján – ami felíróhelyenként a hónap 1. és 20. között terített – ténylegesen kapható áruk árait írják fel. Cél továbbá, hogy az index kifejezze a tényleges keresletet is, ezért az olyan reprezentánsok esetében, amelyeken belül különböző választékelemek találhatók, a leginkább keresett áru árát jegyzik. Ugyanakkor fontos követelmény az adott tételek minőségi összehasonlíthatósága, tehát az állandóság, folyamatosság is. Ezt 1992-től nemcsak a reprezentánsoknak a főbb minőségi jellemzőkkel meghatározott definíciói biztosítják, hanem az is, hogy az egyes konkrét felíróhelyeken az árösszeírók lehetőség szerint folyamatosan ugyanannak a választékelemnek az árát írják fel, amelyikkel a felírást elkezdték.
Minden megyében feljegyzik minden reprezentánsnak az árát, mégpedig több felíróhelyen, így havonta reprezentánsonként 35–150, összesen pedig mintegy hetvenötezer ár gyűlik össze az árindexszámításhoz. A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök ármegfigyelésénél a lakosság által ténylegesen kifizetett összeget, a gyógyszertári árat vesszük számba. A szerencsejátékok esetében a szolgáltatási díjon a sorsjegyekre kifizetett összegek és a felvett nyeremény összegek különbségét értjük.
A felírt árak számának stabilitását – amely az átlagárból számított egyedi árindexek esetében feltétlenül szükséges – biztosítja, hogy az árösszeírás esetleges meghiúsulása esetén, az árfelírásból hiányzó árat az Európai Unió tagországai számára kötelezően előírt módszernek megfelelően imputáljuk. Egy-egy reprezentáns (országos) havi árát a reprezentánsról a hónap során az országos mintában összegyűjtött valamennyi ár egyszerű számtani átlaga adja. Van néhány reprezentáns, leginkább a szolgáltatások között (pl. a postai díjak), amelyek árait központi nyilvántartások alapján rögzítjük. A reprezentáns tárgyhavi és bázishavi árának hányadosa a reprezentáns egyedi árindexe.
Egyes meghatározott reprezentánsok (főleg az új személygépkocsik, személyi számítógépek és egyéb tartós fogyasztási javak) esetében végzünk minőségi kiigazításokat. Azokat az explicit, illetve implicit kiigazítási módszereket használjuk, amelyek széles körben elfogadottak (mint például az opcióárazás, az explicit értékítéleten alapuló módszer, a direkt, illetve az indirekt átlapolás).
A fogyasztóiár-statisztika jelenleg mintegy 900 reprezentáns (árucikk és szolgáltatás) megfigyelésén alapul, amelyeket 156 árucsoportra összegezve építünk be a fogyasztóiár-index számításba. Ahhoz, hogy a megfigyelt árakból kiszámítható árindexek helyesen jelezzék az árváltozások hatását a lakossági kiadásokra, szükség van azok fogyasztásban elfoglalt szerepének, súlyának ismeretére.
A fogyasztóiár-index számításához felhasznált súlyok a termék- és szolgáltatáscsoportoknak a lakosság vásárolt fogyasztásában elfoglalt arányát reprezentálják. Ezek az arányok a nemzeti számlák fogyasztási adatain alapulnak, kiegészítve a háztartás-statisztikai felmérések és egyéb források adataival. A reprezentánsok – a gyakorlati lehetőségeknek megfelelően – részben becsült arányok szerint, részben pedig egy-egy csoporton belül azonos súlyok szerint szerepelnek. A súlyok felülvizsgálata évenként történik, a tárgy évet két évvel megelőző év lakossági fogyasztása alapján. A súlyok 2006-ban a 2004-es fogyasztási szerkezetnek megfelelőek és minden hónapban azonosak.
A 900 reprezentáns mindegyike a 156 fogyasztási csoport valamelyikébe tartozik. Az egyes reprezentánsok egyedi árindexeit a tárgyhavi és a bázishavi átlagos árak alapján számítjuk ki. A legrészletesebb fogyasztási csoportok árindexét a hozzájuk tartozó reprezentánsok egyedi árindexeinek súlyozott (illetve néhány esetben súlyozatlan) számtani átlagaként számítjuk ki.
A 156 csoportból a fogyasztási főcsoportok, valamint a teljes fogyasztás árindexe:

A fogyasztóiár-index minden hónapban három bázishoz viszonyítva készül. A három bázis az előző év decembere, a közvetlenül megelőző hónap és végül az előző év azonos hónapja.

	Az előző év decemberéhez viszonyító index az év során a tárgyhónappal bezárólag bekövetkezett árváltozások összességéről ad számot. Inflációs időszakban ez általában hónapról hónapra növekvő mértéket mutat, hiszen a tárgyhavi árnövekedés mindig rárakódik a már addig bekövetkezettekre.
	A közvetlenül előző hónaphoz viszonyító indexben az árszínvonal 1 hónap alatti változása, az infláció tárgyhavi üteme tükröződik.
	Az előző év azonos hónapjához mérő index a 12 hónap alatti árváltozásokat összegzi, ily módon hosszabb időtávon érzékelteti az áralakulást, illetve hogy az ütem hónapról hónapra növekvő vagy csökkenő, tehát hogy az infláció gyorsuló vagy lassuló.

Az előző év decemberéhez mérő indexek az alapindexek. A közvetlenül megelőző hónaphoz és az előző év azonos hónapjához viszonyító indexeket ezekből az alapindexekből származtatjuk.
A HARMONIZÁLT FOGYASZTÓIÁR-INDEX (HICP) számításának célja az Európai Unió tagországaiban a nemzetközi összehasonlítás biztosítása. Számításának jelenlegi fázisában deklaráltan nem kívánja helyettesíteni a nemzeti fogyasztóiár-indexeket, hanem azzal párhuzamosan létezik. A fogyasztóiár-indexek harmonizációját az EUROSTAT irányítja, és koordinálja együttműködve a nemzeti statisztikai hivatalokkal. A harmonizált fogyasztóiár-index az EU-tagországok részére kötelezően előírt, „acquis communautaire” minősítésű statisztikai mutató.
Az index számítása a nemzeti sajátosságok figyelembevételével történik, a kiválasztott termékek és szolgáltatások körére kötelező előírás nincs. Kötelező ugyanakkor az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozásának, a „COICOP” nemzetközi nómenklatúrának a használata.
A nemzeti fogyasztóiár-index és az EU ajánlásait tükröző harmonizált fogyasztóiár-index hasonló, de nem teljesen azonos eredményt adnak. Ez a két mutató módszertani eltérésének következménye, amely alapvetően a következő két területen nyilvánul meg:

	A harmonizált fogyasztóiár-index számításához a súlyokat a hazai fogyasztás (domestic concept) szerkezetének megfelelően kell kialakítani, azaz a hazai lakosság fogyasztása mellett az idelátogató külföldiek fogyasztását is figyelembe kell venni, szemben a nemzeti fogyasztóiár-indexszel, ahol a súlyok a nemzeti fogyasztás (national concept) szerkezetét tükrözik, tehát a külföldiek fogyasztásának elhagyásával készül.
	A két mutató lefedettsége is különböző, a harmonizált index nem tartalmazza az ún. imputált lakbér, illetve a szerencsejátékok áralakulását.
	2005. januártól a Bizottság 2601/2000/EK rendelete értelmében a szolgáltatások árai abban a hónapban kerülnek a HICP-be bevezetésre, amikor a szolgáltatás igénybevétele a megfigyelt áron megkezdődhet.

Számos területen jelenleg is folyik a harmonizációs munka az EU-tagországokban az Eurostat szervezésében: mintavétel, minőségi változások kezelése, saját tulajdonú lakások számbavétele. Az ezen területeket szabályozó új, illetve kiegészítő rendeletek elfogadása és alkalmazásának időpontja áthúzódik a következő évekre.
Az ALAP- VAGY MAGINFLÁCIÓs mutató számítása a fogyasztóiár-indexből történik, abból kihagyva a nem feldolgozott élelmiszereket, a háztartási energiát és a járműüzemanyagot, az egyéb idényáras termékeket, a TB által támogatott gyógyszereket, a hatósági áras szolgáltatásokat, valamint a saját tulajdonú lakásszolgáltatást. 2003-tól a sertészsiradék, a liszt, dara, valamint az étkezési szalonna tételeket is kihagyjuk. Így a maginfláció lefedettsége 66,0%-os, számítása a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az index újrasúlyozásával, illetve szezonális kiigazítással történik.
A maginflációs mutató 1994. decemberi bázison készül.
A szezonális kiigazításhoz a TRAMO/SEATS-módszert használja a KSH. A TRAMO/SEATS-modell egy sztochasztikus alapú, teljes egészében modellszemléletű komponensekre bontó eljárás, amit az angol terminológia ARIMA-alapú signal extraction eljárásnak is nevez.
A szezonális kiigazítás természetéből következően minden egyes publikáláskor, azaz havonta változhatnak visszamenőlegesen a már publikált szezonálisan kiigazított adatok. Magára a szezonális kiigazítás modelljének revíziójára azonban évente csak egyszer kerül sor.
2003. januárban azonban a mutató összetételének változása miatt az idősort visszavezettük 1995. januárig, így egyszeri jelleggel a szezonálisan kiigazítatlan maginfláció idősora is megváltozott visszamenőlegesen ezen időpontig.
A VÁLTOZATLAN ADÓTARTALMÚ ÁRINDEX (VAI) a termékeket és szolgáltatásokat terhelő fontosabb indirekt adók (áfa, jövedéki adó, fogyasztási adó, regisztrációs adó) változásának hatását szűri ki a fogyasztóiár-indexből. A mutató arra a kérdésre ad választ, hogy a megfigyelési (tárgy) időszakban mekkora lenne az árindex, ha még mindig a bázisidőszakban érvényes adótörvények lennének hatályban. A VAI számításának célja, hogy a fogyasztói árak alakulásán belül elkülöníthető legyen az adóváltozások hatása. A fogyasztóiár-indexhez hasonlóan a VAI-t is az előző év decemberi bázison számítjuk, az egyes részindexek aggregációjához a fogyasztóiár-indexben használt súlyokat alkalmazzuk. Az adóváltozások hatását mindig azok életbe lépésekor, illetve a tarifális tételek (elektromos energia, vezetékes gáz, távfűtés, víz, csatornadíjak, szemétszállítás stb.) fogyasztói számlán való megjelenéskor vesszük figyelembe. A dohánytermékeknél, az új árak megjelenésének arányában számoljuk el a jövedéki adó változását.
A NYUGDÍJAS FOGYASZTÓIÁR-INDEX  – csakúgy mint a fogyasztóiár-index – országos átlagos mutatóként értelmezhető, számolásánál a termékek és szolgáltatások körét a speciális, tényleges fogyasztáshoz nem köthető tétellel, az ún. imputált lakbérrel és a gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos tételek elhagyásával határoztuk meg. Utóbbiak közé tartoznak olyan fogyasztási cikkek és szolgáltatások, mint az iskolai étkezés, óvodai, bölcsődei étkezés, gyermekkabát, gyermekfelsőruha, gyermek felső kötöttáru, gyermeklábbeli, gyermekfehérnemű, gyermekharisnya, -zokni, ruházat 3 év alattiaknak, tankönyv, tanszer, írószer, oktatási szolgáltatás kihagyásra kerültek. 2006-ban a nyugdíjas fogyasztóiár-index számításához a 2004. évi nyugdíjas fogyasztási szerkezetet használjuk.

Fogyasztási kiadások megoszlása

*A gyógyszerek és gyógyáruk ebbe a csoportba tartoznak.
 
A nyugdíjasok szempontjából kitüntetett csoport, a gyógyszerek, gyógyáruk megoszlása a fogyasztóiár-indexben 2,4%, míg a nyugdíjasok kiadási szerkezetében becsléseink szerint 5,5%.
A három kitüntetett termék-, illetve szolgáltatás csoport (élelmiszerek, gyógyszerek, lakhatással kapcsolatos kiadások) aránya a nyugdíjas fogyasztói kosárban mintegy 60%, míg a lakosság egészének fogyasztói kosarában ez az arány 40% körüli.
Módszertani forrás: A Fogyasztóiár-statisztika módszere, 2000; a Fogyasztóiár-index füzetek (negyedéves, KSH, Budapest) és a Fogyasztóiár-index, 2004 (KSH, Budapest, 2005) c. kiadványok.