Az adatok forrása a munkaerő-felmérés, amely a magánháztartásokban élő 15–74 éves népesség gazdasági aktivitásáról gyűjt adatokat.
2014 decemberétől a munkaerő-felmérés adatainak teljeskörűsítése a 2011. évi népszámlálás bázisán továbbvezetett népességszámon alapszik. Az összehasonlíthatóság biztosításához a korábbi becsléseket az új súlyszámrendszerrel 2006-ig visszamenően módosítottuk.
A munkaerő-felmérés fogalmi rendszere
Foglalkoztatott, aki az adott héten legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy rendelkezett munkával, de abban átmenetileg (pl. betegség, szabadság, ideértve a szülési szabadságot is) nem dolgozott.
Munkanélküli, aki az adott héten nem dolgozott, és nincs is olyan munkája, amelytől csak átmenetileg volt távol, a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, a kikérdezés időpontjában rendelkezésre állt, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha megfelelő állás kínálkozna számára, illetve már talált munkát, ahol 90 napon belül dolgozni kezd.
Gazdaságilag aktívak a foglalkoztatottak és a munkanélküliek.
Gazdaságilag nem aktívak azok, akik nem sorolhatók sem a foglalkoztatottak, sem a munkanélküliek csoportjába. Idetartoznak többek között a tanulók, a nem dolgozó nyugdíjasok, a háztartásbeliek, az idénymunkások az idényen kívül, ha nem kerestek munkát, a gyermekgondozási ellátást igénybe vevők. Sajátos csoportot képeznek ezen belül az ún. passzív munkanélküliek, akik szeretnének ugyan munkát találni, de kedvezőtlennek ítélve esélyeiket, nem keresnek aktívan munkát.
Munkanélküliségi ráta: a munkanélkülieknek a gazdaságilag aktívakhoz viszonyított aránya.
Foglalkoztatási arány: a foglalkoztatottaknak a népességhez viszonyított aránya.
Aktivitási arány: a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak és munkanélküliek) népességen belüli aránya.
Elsődleges munkaerőpiac: foglalkoztatottak létszáma a külföldi telephelyen dolgozók, valamint a közfoglalkoztatásban részt vevők nélkül.
Munkanélküliség átlagos időtartama: az aktív álláskereséssel töltött átlagos időtartam hónapokban kifejezve (azon munkanélküliek figyelembe vétele nélkül, akik már találtak állást, amelyben 90 napon belül kezdenek).
Kiemelt korcsoportok a munkarő-felmérésben:
15–74 évesek: A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ajánlása a munkaerőpiac megfigyelésére. (A magyar Munkaerő-felmérés megfigyelési köre.)
15–64 évesek: Az Európai Unió ajánlása a munkaerőpiac (foglalkoztatottság) megfigyelésére.
20–64 évesek: Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre.
15–24 évesek: Az Európai Unió ajánlása a fiatalok munkaerőpiaci helyzetének megfigyelésére.
25–54 évesek: A legjobb munkavállalási korúak munkaerőpiaci helyzetének megfigyelésére használt korcsoport.
55–64 évesek: Az Európai Unió ajánlása az időskorúak munkaerőpiaci helyzetének megfigyelésére.
A munkaerő-felmérés mintája
A munkaerő-felmérés mintája többlépcsős rétegzett, valószínűségi minta. A nagyobb ún. önreprezentáló településeken az elsődleges mintavételi egységek a lakások. A kisebb települések esetében viszont az első mintavételi lépcsőt a település kiválasztása jelenti. A mintába kijelölt címek száma 1998-tól negyedévente mintegy 38 ezer. Az összeírás folyamatos, a negyedéves minta a három statisztikailag egymástól független havi részminta együttese. A teljeskörűsítés alapjául a megfigyelt időszak – matematikai modell segítségével előre becsült – (magánháztartásokban élő) népességszáma szolgál. Az egyes népességcsoportok létszámát a minta rétegeiben megfigyelt értékek megfelelő súllyal történő felszorzásával és összegzésével számítjuk ki. A közölt abszolút számok elektronikusan – egyedi korrekció nélkül – kerekítettek, ezért a részadatok összege nem mindig egyezik meg az összesített adatok kerekített értékeivel.
A kikérdezés 2012 első negyedévig papíralapú kérdőíven történt. Ettől kezdődően indult a folyamatos áttérés a mobileszközös összeírásra. 2012 novemberétől az összeírás laptoppal történik. A kikérdezés módjának változása miatt a nem mintavételi hiba a szokásosnál nagyobb lehet.
A foglalkoztatottság és a munkanélküliség főbb mutatószámai, valamint azok mintavételi hibája (s.e.)
95%-os megbízhatósági szinten, 2019. december–2020. február
Megnevezés | Foglalkoztatottak | Munkanélküliek | Foglalkoztatási | Munkanélküliségi | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|
száma, ezer fő | ráta, % | ||||||
Korcsoportok | |||||||
15–74 évesek (súlyozott) adatai | 4 489,6 | 163,7 | 60,6 | 3,5 | |||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±28,4 | ±11,4 | ±0,4 | ±0,2 | |||
ebből: | férfi | (r) | 2 462,1 | 87,0 | 68,2 | 3,4 | |
(s.e.) | ±18,1 | ±8,0 | ±0,5 | ±0,3 | |||
nő | (r) | 2 027,5 | 76,7 | 53,3 | 3,6 | ||
(s.e.) | ±19,8 | ±7,1 | ±0,5 | ±0,3 | |||
15–64 évesek (súlyozott) adatai | 4 408,8 | 162,2 | 70,0 | 3,5 | |||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±26,3 | ±11,3 | ±0,4 | ±0,2 | |||
ebből: | férfi | (r) | 2 417,1 | 86,3 | 76,9 | 3,4 | |
(s.e.) | ±16,5 | ±7,9 | ±0,5 | ±0,3 | |||
nő | (r) | 1 991,7 | 75,9 | 63,0 | 3,7 | ||
(s.e.) | ±18,5 | ±7,1 | ±0,6 | ±0,3 | |||
15–24 évesek (súlyozott) adatai | 284,2 | 34,7 | 28,4 | 10,9 | |||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±10,6 | ±4,3 | ±1,1 | ±1,3 | |||
25–54 évesek (súlyozott) adatai | 3 427,2 | 111,3 | 83,7 | 3,1 | |||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±17,2 | ±8,7 | ±0,4 | ±0,2 | |||
55–64 évesek (súlyozott) adatai | 697,3 | 16,1 | 57,8 | 2,3 | |||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±14,9 | ±3,9 | ±1,2 | ±0,5 | |||
20–64 évesek (súlyozott) adatai | 4 385,8 | 152,2 | 75,3 | 3,4 | |||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±26,0 | ±10,8 | ±0,4 | ±0,2 | |||
15–74 éves foglalkoztatottak | |||||||
a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók (súlyozott) adata | 4 268,8 | ||||||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±30,8 | ||||||
a magukat közfoglalkoztatottnak tekintők (súlyozott) adata | 105,2 | ||||||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±9,2 | ||||||
a külföldi telephelyen dolgozók (súlyozott) adata | 115,6 | ||||||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±9,2 | ||||||
15–74 éves munkanélküliek | |||||||
a munkakeresés átlagos időtartama (súlyozott adat) | 10,7 hónap | ||||||
Mintavételi hiba (s.e.) | ±1,2 hónap |